Pécsi egyetemi hallgatók jutottak be a L’Oréal Brandstorm párizsi döntőjébe

forrás: Prím Online, 2019. április 25. 11:25

A L’Oréal Brandstorm innovációs versenyének regionális fordulóján magyar, cseh, illetve szlovák felsőoktatási hallgatók mutatták be ötleteiket a zsűrinek. A megmérettetésen az első három helyezettet díjazták, a győztes pedig továbbjutott a májusi döntőbe. Az első helyezést a pécsi egyetemisták csapata, a L’Oréal FaceTech érte el, így ők fognak versenybe szállni a 3 hónapos gyakornoki programért Párizsban.

Idén összesen 210 hallgató, vagyis 70 csapat jelentkezett a versenyre. Közülük 16 csapat vehetett részt a pozsonyi regionális döntőn. A feladat az egészségtudatos fogyasztóknak szóló áttörő, innovatív bőrápolási élmény megtervezése volt. Az ötletnek kapcsolódnia kellett az Aktív Kozmetika Divízió üzleti modelljéhez és márkáihoz. A zsűri innovatív, digitális és fenntartható megoldásokat várt.

 

A regionális fordulón a L’Oréal FaceTech csapat nyert, melynek tagjai a Pécsi Tudományegyetemről érkeztek, ötletük egy szilikonból készült, fenntartható, újrahasználható, okos arcmaszk volt, melynek digitális szenzorai az arcbőrt területenként, az arcbőr igényeinek megfelelően hidratálják, míg a hozzá kapcsolódó alkalmazás bőrápolási és sminktanácsokkal is ellátja a felhasználókat. Ötletüket május 23-án, a nemzetközi döntőn is bemutatják majd Párizsban. A tét nagy, ugyanis ha az ő ötletük tetszik leginkább a zsűrinek, 3 hónapos gyakornoki programot tölthetnek el a Station F startupnál, Párizsban.

 

„Remek lehetőség egy ilyen nagy, nemzetközi cég működésébe belelátni, ráadásul érdekes projekten dolgozhatunk. Jó volt látni a L’Oréal dolgozók lelkesedését, látszott, hogy szeretik, amit csinálnak, mintha egy nagy család lennének. Izgatottan várjuk a párizsi utazást és a döntő újabb kihívásait is” – mondták el a L’Oréal FaceTech csapat tagjai, akik két éve tanulnak a Pécsi Tudományegyetemen.

 

A második helyezett a cseh Vision from Prague cseh csapat lett, míg a harmadik díjat a szintén magyar Skinderella kapta.

 

A L’Oréal Brandstorm a kreatív és vállalkozó szellemű fiatalok versenye, amely 27 éves története során a világ egyik legnagyobb hallgatói versenyévé nőtte ki magát. A Brandstorm egyedülálló lehetőséget kínál, hiszen a versenyzőknek valós projekten kell dolgozniuk az egyetemen tanultak alkalmazásával, valamint a L’Oréal által elérhetővé tett, több mint 70 e-learning anyag segítségével. A feladatuk önálló projektterv készítése, amelyet a L’Oréal zsűrijének prezentálhatnak.

 

A verseny célja egyben a tehetséges fiatalok felkutatása is, hiszen a vállalat nemzetközi szinten évente 150-200 diákot vesz fel a Brandstormnak köszönhetően. 

 

Az esemény 2019-es trailere: 

 

Összefoglaló videó a 2018-as eseményről:

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Nem érdemes otthon őrizgetni a régi mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 19. 11:50

Világdöntőben az ELTE programozói

A kontinensviadal bronzérmeseként az Informatikai Kar csapata képviselheti hazánkat az ICPC programozói versenyen 2024 szeptemberében Kazahsztánban.

2024. április 19. 09:44

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09