Balesetmentes kiberteret!

forrás: Prím Online, 2019. február 12. 16:08

Játékos módon tanítja meg a gyerekeket a Microsoft arra, hogyan kell biztonságosan közlekedni a virtuális térben. A cég a biztonságos internet napján ismertette azt a nyolc tippet, amelyek mindenkit megóvhatnak a világhálón leselkedő veszélyektől.

A tátikát nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon örömmel játszák a gyerekek: egy ilyen hajtogatható játék oldalaira helyezte el a Microsoft azt a nyolc fontos tippet, amelyek segítenek a biztonságos eligazodásban a kibertérben. „Szemünk láttára nő fel egy olyan generáció, amelynek az internet már annyira természetes, mint nekünk volt gyerekként a füzet és a ceruza. Az az internet, amelyben a való világra jellemző veszélyek és kockázatok is megjelennek” – figyelmeztetett Csanak Gabriella, a Microsoft Magyarország marketing- és operatív igazgatója.

 

A jelenség a szülőknek annyival aggasztóbb, hogy jóval kevésbé képesek kontrollálni a gyerekek virtuális barangolásait, mint mozgásukat, viselkedésüket az utcán vagy a játszótéren. „Ahogy meg kell tanulnunk közlekedni az utcán, úgy a neten sem árt betartani olyan szabályokat, amivel elkerülhetjük a baleseteket és a sérüléseket” – fogalmazott Csanak Gabriella. Szerinte mindannyiunk közös felelőssége, hogy a világhálót jobb, biztonságosabb hellyé tegyük azzal is, hogy vigyázunk egymásra és különösen a gyerekekre.

 

 

Hiszen a Microsoft globális felmérése szerint leginkább a fiatalok állnak a kibertámadások célkeresztjében: ők azok, akiket a legkönnyebben rá lehet venni a kapcsolatfelvételre, vagy akár pénzátutalásra. Ezt a megállapítást erősítette meg a 22 országban elvégezett Digital Civility Index felmérés, azzal a kiegészítéssel, hogy az internetes zaklatásoknak leginkább kitett milleniumi generáció közül sokan fordulnak segítségért a szüleikhez és felnőttekhez.

 

A Microsoft gyerekeket felvilágosító kampányának „főszereplője”, a tátika nyolc egyszerű szabályt mutat be: használjunk erős jelszavakat, ne fogadjuk el idegenek meghívásait a közösségi platformokon, cselekedjünk ugyanolyan megfontoltan az online térben, mint a valós életben, vigyázzunk a személyes adatainkra, gondoljuk meg, mire kattintunk, használjunk vírusirtót és tűzfalat, csak biztonságos hálózaton netezzünk, végül pedig ne féljünk tanácsot kérni olyanoktól, akikben megbízunk.

 

Hasonló tanulságokat szűrhettek le a Microsoft által meghívott gimnazisták a Momentán Társulat előadásából – az interaktív improvizációs darabbal hívta fel a gyerekek figyelmét a biztonságosabb internetezés fontosságára és ennek alapvető szabályaira. Az Európai Unió Safer Internet programjához másfél évtizede rendszeresen csatlakozik a Microsoft. A programok keretében hatóságok, informatikai cégek és civilszervezetek működnek együtt, hogy a világháló minél biztonságosabb térré váljon több mint száz országban.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36