Még lehet jelentkezni az MKB Fintechlab 2019-es, harmadik inkubációs programjába
Az MKB Bank által létrehozott MKB Fintechlab 2016 és 2017 után 2018-ban is nemzetközi inkubációs programjába várja Közép-Kelet-Európa legjobb fintech startupjait.
Az eddigi inkubációs programok, valamint az MKB Bank sikeres digitális átállásának tapasztalataira alapozva immár harmadik inkubációs programját hirdette meg az MKB Fintechlab, amely az elmúlt három év alatt Közép-Kelet-Európa meghatározó fintech központjává vált. Az innovációs labor és startup inkubátor szakmai és pénzügyi partnerként napjainkig a régió hét országának 14 fintech startupját támogatta, melyek közül öt ma már az MKB Bank partnereként is működik.
A sokoldalú digitális tapasztalattal és képességgel rendelkező MKB Bank elkötelezett a fintech világgal való folyamatos és hatékony együttműködésben, hiszen mindez kulcsfontosságú az ügyfelek magasabb szintű kiszolgálása és az innovatív képességek állandó fejlesztése során.
Az MKB Fintechlab célja, hogy megtalálja azokat a vállalkozásokat, amelyeket támogathat a siker útján. Olyan, már prototípussal vagy kész fejlesztéssel rendelkező fintech startupok jelentkezését várják a közép-kelet-európai régióból, akik fejlődésükhöz biztos szakmai partnert és befektetők is keresnek. Az inkubációs programba bekerülő cégek szakmai támogatást; több lépcsőben akár 50 millió Ft befektetést és az MKB Pénzügyi Csoporttal való közös jövőbeni fejlesztés lehetőségét kapják.
A startupok jelentkezését december 1-ig várják, a legígéretesebb húsz jelentkező részt vehet a januári kiválasztási táborban, ahonnan a legjobb nyolc jut be a márciusban kezdődő inkubációs programba.
Pereczes János, MKB Fintechlab ügyvezető igazgató: „Két fő célkitűzésünk volt, mikor 2016-ban elkezdtük a közös munkát a startupokkal: a gyakorlatban is hasznosítható fintech innovációkat létrehozni és sikeres startupokat fejleszteni. Büszkeséggel tölt el, hogy mindkét területen komoly sikereket értünk el. Alig várjuk, hogy megkezdjük a munkát az idei jelentkezőkkel!”
Bővebben a jelentkezéssel kapcsolatos tudnivalókról: http://www.fintechlab.hu/program/
Kapcsolódó cikkek
- Több mint 110 vállalkozás jelentkezett a METU startup programjára
- Jön az MKB Bank és az MKB Fintechlab pénzdíjas fejlesztői versenye!
- Az MKB Ösztöndíjprogramnak köszönhetően már huszonnyolcan szereztek diplomát vagy szakmát
- Indulnak az új Jeremie-alapok: 80 milliárd forint friss forrás érhető el innovációra
- Az MKB Bank alkalmazza elsőként a magyar robottanácsadót
- Megduplázta kapacitását a Start it @K&H inkubátor
- Az MKB Bank az Európai Kiberbiztonsági Hónap kapcsán is a kibercsalásokra figyelmeztet
- Londonban és Berlinben mutatkoztak be magyar startupok és befektetők
- Két magyar startup is esélyes a 25.000 eurós fődíjra
- Magyar startupok is jelentkezhetnek a 360 Lab Accelerator programjára
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes
Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél.
Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő
Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.
Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg
Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.
Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.
Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia
Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára.