Eljutnak a magyar robotépítő világbajnokok az idei mexikói versenyre

forrás: Prím Online, 2018. július 23. 09:41

A  tavalyi első megmérettetést európai színekben nyerte meg a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium RoboTeam csapata 2017 júliusában, Washingtonban. A FIRST – For Inspiration and Recognition of Science and Technology – Global Challenge robotépítő versenyt idén augusztus közepén Mexikóban rendezik meg. A címvédők kiutazásának költségeit Palkovics László innovációs és technológiai miniszter miniszteri keretéből fedezi.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium küldetése, hogy Magyarország a technológiaváltás és a negyedik ipari forradalom kihívásait innovációs képességei megerősítésével sikeresen kezelje, a maga javára fordítsa. Európa a robotika – elsősorban annak ipari alkalmazásai – területén kivívott versenyelőnyeire építve tartósan megőrizheti vezető pozícióját.

 

A fiatalokat megszólító nívós nemzetközi versengések hasznos eszközei a szakmai utánpótlás biztosításának is. A kérdéskör kiemelt kezelését jelzi, hogy állami támogatással 2019-ben Győr városa ad otthont a World Robot Olympiad (WRO) robotprogramozási verseny világdöntőjének. Palkovics László elmondta: a hasonló erőpróbák azért is fontosak a diákok számára, mert tudatosítják bennük, hogy a robotok a nem túl távoli jövőben a mindennapi élet részeivé válnak.

 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium e megfontolásokból kész teljes egészében átvállalni az idei FIRST versenyen Magyarországot képviselő RoboTeam csapat útiköltségeit. A tárca vezetése abban a biztos tudatban támogatja a magyar gimnazistákat, hogy a diákok teljesítményükkel nemcsak idén nyáron, hanem későbbi pályafutásuk során is újabb okokat adnak majd a büszkeségre.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.

2024. május 11. 15:36

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36