Microsoft mennyiségi licencértékesítés a Tech Data-nál

forrás: Prím Online, 2018. június 9. 11:18

A Tech Data bejelentette, hogy a Microsoft-tal újabb megoldásportfólióra vonatkozó viszonteladói szerződést kötött Magyarországon. A disztribútor stratégia partnere felhőszolgáltatásai mellett, immár mennyiségi licenceit is értékesíti ügyfeleinek.

A két vállalat között 2017 novemberében kötött és most kibővített stratégiai partnerségi megállapodás értelmében a Tech Data mostantól mind helyben telepített, mind felhő környezetben képes lesz kielégíteni partnerei igényeit Microsoft megoldásokkal, egyrészt a StreamOne forgalmazói felhő alapú piactéren, másrészt az InTouch Software Store licenc-konfigurációs és -megújítási platformon keresztül. 

 

„A Tech Data célja a régióban, hogy segítse partnereit a felhőre való átállásban, és olyan megoldásokat kínáljon számukra, melyek a teljes mértékben felhő alapú Office 365 és Azure megoldásokkal váltják vagy egészítik ki a jelenlegi helyben telepített infrastruktúrát és szolgáltatásokat” – mondta Martin Madár, a Tech Data kelet-európai szoftverigazgatója.

 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36