Sikerrel zárult a III. Digitális Témahét
A korábbi évekhez hasonlóan, idén is nagy érdeklődés mellett zajlott 2018. április 9-13. között a Digitális Témahét.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által a tanév rendjében is meghirdetett - a 2015/2016. tanév óta minden tanévben megrendezett – Digitális Témahét keretében a jelentkező köznevelési intézmények mini projektek formájában, digitális pedagógiai eszközök segítségével dolgoztak fel egy-egy szabadon választott témát a tanóráikon, legalább egy napon, de akár egy héten keresztül. Idén közel 7 ezer pedagógus és 120 ezer tanuló vett részt a Digitális Pedagógiai Módszertani Központ (DPMK) szervezésében és az Informatikai Vállalkozók Szövetségének (IVSZ) közreműködésével lezajlott Digitális Témahét projektjeiben.
A Digitális Témahét az idei tanévben kiemelt figyelmet fordított a médiatudatosságra, a digitális gyermekvédelemre és a közgyűjtemények digitális tartalmainak nevelésben, oktatásban történő megjelenítésére. A 920 regisztrált iskola a 2017/2018. tanévben közel 3000 projektet valósított meg.
Az eddig feldolgozott adatok alapján az intézmények érdeklődése, vállalkozókedve is növekedett.
A 2018-as Digitális Témahéten:
- az egy iskolára eső projektek száma növekedett (3,22),
- minden eddiginél több, az iskolák felkészülését támogató webináriumra került sor,
- az eddigi legnagyobb számú határon túli intézmény (25) csatlakozásával minden szomszédos ország képviseltette magát a programban,
- idén először a közgyűjtemények is csatlakoztak a kezdeményezéshez,
- a program témái közt megjelent Magyarország Digitális Gyermekvédelmi Stratégiája (DGYS) és annak kiemelt területei,
- minden eddiginél nagyobb arányban (35%-kal) nőtt a programban résztvevő iskolák pedagógusainak egymást támogató szakmai közössége a Facebookon,
- a Témahét projektíró és projektmegvalósító pályázatán számos különdíj is kiosztásra kerül a pedagógusok és intézmények számára,
- nagy sikerrel zajlott le a Digitális Témahét multi-flashmob is, amelyen 77 iskola sok ezer diákja vett részt.
A Digitális Témahét 2018 az EFOP-3.2.15–VEKOP-17-2017-00001 A köznevelés keretrendszeréhez kapcsolódó mérési-értékelési és digitális fejlesztések, innovatív oktatásszervezési eljárások kialakítása, megújítása c. projekt keretében, a Széchenyi 2020 Program támogatásával, valamint az Emberi Erőforrások Minisztérium támogatásával valósult meg.
További részletek a digitalistemahet.hu oldalon.
Kapcsolódó cikkek
- Tanul a gyerek, ha játszik
- Idén újra csatlakozott a Safer Internet Program a Digitális Témahéthez
- A vloggerek és a fogyasztók felelősségéről tartott kerekasztalt a Vodafone
- Javában zajlik a III. Digitális Témahét
- A Morgan Stanley támogatja az Európai Lányok Matematikai Olimpiáján induló magyar csapatot
- Óriási az érdeklődés az idei Digitális Témahét iránt
- Összefogás a gyerekek digitális oktatásáért
- Ingyenes hozzáférés a Minecraft oktatási verziójához
- A Vodafone és a Huawei a mérnökképzést támogatja az Óbudai Egyetemen
- Új specializáció az ELTE Informatikai Karán
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
A BASF a sikeres Ethernet-APL kísérletet követően az ABB-t választotta zöldmezős projektjeihez
A BASF első európai zöldmezős Ethernet Advanced Physical Layer (Ethernet-APL) projektjének részeként az ABB-t választotta az elosztott vezérlőrendszerekhez (DCS).