Keresik a jövő digitális média megoldásait

forrás: Prím Online, 2018. április 10. 12:06

AHa! Brain Store néven indít vállalati akszelerációs programot az Antenna Hungária. A több mint 200 millió forint összértékű inkubációs pályázatra május 31-ig várják többek között műsorterjesztéssel, műsorgyártással és telekommunikációval foglalkozó digitális startupok jelentkezését. A program szakmai koordinációját a Drukka Startup Stúdió végzi.

Az Antenna Hungária a telekommunikációs szektor meghatározó szereplőjeként startup programot indít, mely műsorgyártással, műsorszóró hálózatokkal, multimédiával, vezeték nélküli és felhő alapú megoldásokkal, illetve IT/telekommunikáció, Big Data és IoT területével kapcsolatos innovatív megoldások megvalósítását célozza. A programra a www.ahabrainstore.hu felületen lehet jelentkezni 2018. május 31-ig. 

 

A pályázók közül a szakmai zsűri legfeljebb 7 innovatív vállalkozást választ ki, amelyek egyenként maximum 60 millió forint értékű tőkebefektetést, valamint fél éven keresztül folyamatos szakmai támogatást és akszelerációs szolgáltatást kapnak. Ennek részeként az Antenna Hungária többek között az ügyfélkörének és értékesítési csatornáinak használatát, építési és tesztelési infrastruktúrát, projektmenedzsment tapasztalatot, illetve telekommunikációs hálózatok elérését biztosítja a támogatott startupok számára. 

 

„Az Antenna Hungária az egyik legsikeresebb hazai tulajdonban lévő információ-technológiai cégként kiemelt feladatának tekinti az innovációt, ennek pedig egyik legjobb és leghatékonyabb módja a külső piaci ötletek bevonása. Szeretnénk olyan vállalkozásokkal együttműködni inkubációs és magvető fázisban, amelyek a mi tevékenységünkhöz kapcsolhatók, magas szellemi hozzáadott értékkel, viszont relatíve alacsony tőkével rendelkeznek. A kiválasztás során fő szempont lesz a pályázó startupok kompetenciája és elkötelezettsége, valamint az üzleti terv megvalósíthatósága is” – emelte ki Dóbé Sándor, az Antenna Hungária stratégiai és üzletfejlesztési igazgatója.

 

Az Antenna Hungária vállalati akszelerációs programja a Drukka szakmai koordinációja mellett valósul meg. 

 

„Startup studiónk már számos, azóta nemzetközi piacra lépő magyar induló vállalkozást hívott életre és segített tőkebefektetéshez, így széleskörű tapasztalattal rendelkezünk sikeres vállalkozások építésében. Az AHa! Brain Store program kapcsán komplex együttműködést valósítunk meg az Antenna Hungáriával, mely kiterjed a mentorálásra, képzések és külső befektetési lehetőségek szervezésére, illetve a fejlesztéssel és gyors árbevétel generálással összefüggő, hiányzó kompetenciákat is biztosítjuk” - fogalmazott Bohner Tamás, a Drukka Startup Stúdió ügyvezetője. 

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

Női szakemberekkel mutat példát a fiataloknak az IVSZ és a WiTH

Március 20-án délután második alkalommal adták át az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Women in Technology Hungary Egyesület (WiTH) együttműködésében meghirdetett 40 év feletti női példaképek a digitális gazdaság területén pályázat díjait. A BME Villamosmérnöki és Informatikai Karán megrendezett gálán négy kategóriában hirdettek nyertest, továbbá a szakmai zsűri egy olyan különdíjat is átadott, amellyel minden évben egy, a szakterületén kiemelkedően teljesítő pedagógus munkáját ismerik el.

2024. március 21. 17:55

Napelemes pályázat: ezek az akkumulátorok legnagyobb buktatói

Senki nincs még elkésve, aki igényelni szeretné a napelemekből és energiatárolóból álló rendszerekre kiírt Napenergia Plusz Program vissza nem térítendő támogatását, de elővigyázatosnak kell lenni. Házi Ádám, a Wagner Solar Hungária Kft. fejlesztési igazgatója felhívta rá a figyelmet, hogy nem minden akkumulátor tudja működtetni a rendszert áramszünet esetén, de arra is ügyelni kell, hogy a telepített eszközök kompatibilisek legyenek egymással. A szakértő szerint érdemes olyan kivitelezővel együtt dolgozni, aki a pályázat megvalósítása után is a rendelkezésünkre áll.

2024. március 14. 13:04

Digitális készségek fejlesztését célzó hazai projektek indulhatnak egy rangos európai díjért

Az Európai Digitális Készségfejlesztési Díj keretében öt kategóriában díjazzák a kontinensen élő emberek digitális kompetenciákkal való felvértezése iránt elkötelezett európai, köztük magyarországi projekteket és szervezeteket. Az IVSZ szerint a digitális készségek fejlesztése a gazdaság versenyképessége szempontjából elengedhetetlen – hiszen a hazánkban élő 16-74 év közötti felnőttek fele nem rendelkezik alapszintű digitális kompetenciákkal, pedig ezek nem csak a hétköznapi ügyintézést könnyítik meg, hanem a munkahely megtartásában és megszerzésében is fontos szerepük van. Ezért is különösen fontos összegyűjteni és megmutatni a készségfejlesztéssel kapcsolatos nemzetközi és hazai jó gyakorlatokat minél szélesebb körben. 

2024. március 7. 17:48

Újabb izgalmas találmányok nevezhetnek a Magyar Ipari Célgép Nagydíjra

A hazánkban megvalósuló külföldi ipari beruházások alapján számíthatunk arra, hogy a célgépgyártók iránti igény a közeljövőben nőni fog, és a már eddig is jelentős nemzetgazdasági szerepén nagyot fog lendíteni ez a szektor. Ebben segít a Magyar Ipari Célgép Nagydíj, amelyet idén immár negyedik alkalommal hirdetnek meg.

2024. február 22. 10:02

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09