Egy utazási startup nyerte a Women Startup Competition első elődöntőjét Prágában
A Women Startup Competition egy verseny sorozat, ami a női vállalkozókat, startuppereket és nemi egyensúlyban lévő vállalkozásokat segít és támogat. Az első elődöntő nyertesei a február 7-8 között, Prágában megrendezett eseményen kerültek kiválasztásra.
A fődíjat a Daytrip vitte el, ami egy olyan platform, mely összeköti az Európa nagyvárosai és főbb látnivalói között utazó turistákat helyi sofőrökkel, akik ismerik a környék eldugott értékeit is, ezáltal érdekessé és izgalmassá téve útjukat. Azáltal, hogy összeköti az utazókat helyiekkel, lehetővé válik a turisták számára, hogy olyan helyeket fedezzenek fel, amikre tömegközlekedéssel nem lett volna lehetőségük.
Az utazási startup továbbjutott a 2018. szeptember 15-én megrendezendő londoni döntőre, ahol egy 5 napos tréning és mentorálás után nemzetközi befektetők, nagyvállalati innovációs képviselők és legnagyobb startup szakmai támogatók előtt mutathatják be ötleteiket.
A prágai elődöntő az első volt a 12 különböző európai nagyvárosban megtartott esemény sorozatból a Women Startup Competition keretein belül. A most kiválasztásra került nyolc legtehetségesebb elődöntős nemileg diverzifikált csapatokkal vettek részt a mini bootcamp mentor programon. Női vállalkozók különféle szakterületekről lenyűgöző előadásokat tartottak startupjaikról befektetők, üzleti mentorok és szakértők előtt.
A második helyen a Minty végzett - egy networking platform, mely összeköti az illusztrátorokat kiadókkal, designerekkel és művészeti vezetőkkel. Őket a JAPŮ követte a harmadik helyen, mely egy egészséges, gluténmentes ételeket környezettudatos, újrahasználható csomagolásban szállító startup, aki a termékeit az étkezési kultúra váltási videótréning rendszerrel is megtámogatja.
Amellett, hogy izgalmas pitcheket hallgathattunk meg, az esemény másik fénypontja az volt, hogy az eseményt Miluše Horská elnök helyettes asszony a cseh kormány legmagasabb szinten lévő női politikusa nyitotta meg és mellette vállalkozói szféra kiemelkedő női szereplői is részt vettek rajta. Többek között Adriana Dergam, Vodafone Csehország vállalati kommunikációs igazgatója és Lenka Kucerova, a Starlift társalapítója és ügyvezető igazgatója is jelen voltak az eseményen.
Európában a nők által alapított startupok aránya 27% alatti, a női befektetők aránya pedig 7% alatti. A Women Startup Competition célja, hogy összehozza az ambiciózus és tehetséges nőket, és közösségeket alakítson ki. Cél, hogy inspirálják, tanítsák egymást, megosszák egymással ötleteiket, valamint lehetőséget kapjanak arra, hogy találkozzanak befektetőkkel és elismerést kaphassanak egy olyan területen, ahol hagyományosan férfiak vannak többségben.
Idén a WSC biztosította, hogy minden startup mentorálásban részesülhessen a pitch verseny előtt, ami nem csupán a prezentációk minőségét javította, de azt is lehetővé tette, hogy a startupok szakértői tanácsokat kapjanak.
“Jól látható, hogy a prágai esemény sikeres volt. A mini bootcamp nagyon hasznos és fontos volt a startupok számára, és a pitch előtti rövid mentorálásnak köszönhetően remek előadásokat láthattunk a színpadon” - mondta Müller Tamás, a Women Startup Competition alapítója. “Gratulálunk a Daytripnek, és sok sikert kívánunk a döntőben!”
A következő elődöntő Kolozsváron, Romániában kerül megrendezésre február 16-17-e között. Budapesti eseményre pedig április 27-28-án kerül sor. Olyan startupok jelentkezését várják itt, melyek alapító csapata legalább 50%-a nőkből áll, a csapatuk legalább felét nők teszik ki, vagy női vezetővel rendelkeznek. Az elődöntők helyszíneit és a jelentkezési információkat megtalálják a www.womenstartupcompetition.com weboldalon.
Kapcsolódó cikkek
- Ismét bemutatkoznak európa legjobb női startup csapatai
- Idén száz magyar középiskolás viheti sikerre saját startup-ötletét
- 115 ezer euró támogatás vár magyar zöld startupokra
- 10 országban kapnak lehetőséget a V4-es startup vállalkozások
- Magyar ötleteket is vár a Microsoft
- Megvannak Magyarország legjobb IT szakemberei
- Magyar startup forradalmasíthatja a sebészet oktatását
- Győztes start-up kerestetik a düsseldorfi :agile acceleratorba
- Különdíjjal tért haza a magyar csapat a Women Startup Competition Europe Londoni döntőjéből
- A befektetés a fő motiváció a Blastoff mezőnyében
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.