Magyarországra kerül a Lenovo szervergyártás

Új gyártósorral bővült a Lenovo sárvári gyáregysége

Czipperer Dia, 2016. november 14. 15:49

A Lenovo, a világ vezető PC-gyártója fontos mérföldkőhöz érkezett. Az EMEA régiót számos Lenovo termékkel ellátó sárvári gyáregységbe helyeződik át a szervergyártás is. Az üzem az x86-os szervergyÁrtósorral bővült.

November 11-én a Lenovo hivatalosan is bejelentette, hogy a sárvári gyáregység új gyártósorral bővült. A fontos mérföldkő, hogy Magyarországra hozzák az x86-os szerverek az adatközpontok számára gyártott tárolók és hálózati termékeinek gyártását. Immáron 5000 darab készült a sárvári gyárban, most pedig hivatalos keretek között jelentették be a sikeres indulás.

 

A FLEX által működtetett üzem különlegessége, hogy kizárólag Lenovo termékeket gyártanak, immáron hét éve. A gyár elsősorban exportra termel, hiszen az egész EMEA régiót innen szolgálják ki Lenovo eszközökkel. Mostantól pedig a szervergyártás is ebben az üzemben folyik majd, amely további 200 dolgozónak biztosít munkát.

 

Lukács Anita, a Lenovo Magyarország ügyvezető igazgatója elmondta, hogy 2005 óta, amióta jelen van a vállalat életében, ez a harmadik olyan dolog, amire a legbüszkébb. Az első az volt, hogy 2013-ban Magyarországon is a legnagyobb PC-gyártó a Lenovo lett. Nagyjából a piac 25-30%-át fedi le a gyártó, vagyis minden 3-4, Magyarországon értékesített gép egy Lenovo számítógép. 2016 pedig első félévének végére a tableteszközök piacán is megszerezték a vezető szerepet hazánkban.

Lukács Anita, a Lenovo Magyarország ügyvezető igazgatója

 

2009-ben kezdték a FLEX-szel közösen a termelést Sárváron, és ehhez kapcsolódik a második böszkeség, hiszen minden termék, ami a sárvári gyárból kikerül, a „made in Hungary” címkét viseli. A termékek pedig nagyon magas minőségi színvonalat mutatnak.

 

Mindezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a gyár megkapja a minőségi kiválósági díjat, amely Lang János, a FLEX Magyarország alelnöke azon kemény munka díja, hogy éveken keresztül folyamatosan hibamentesen szállítják termékeiket.

 

A november 10-ei ünnepség pedig Lukács Anita szerint megkoronázta a FLEX-szel közös munkát, hiszen egy teljesen új termékcsoport gyártása kezdődhet meg a FLEX gyárban, az x86 alapú szerverek gyártása, vagyis immáron a Lenovo szervereken is a „made in Hungary” felirat lesz.

 

Két fő indok volt, amiért úgy döntöttek, hogy a szervergyártást Európába, nevezetesen Magyarországra helyezik át. A cél az volt, hogy a termelést és a felhasználókat közelebb hozzák egymáshoz, mindez pedig jelentős költségmegtakarítással is jár. Továbbá a FLEX és a Lenovo közös stratégiai együttműködése is fontos indok volt. Ez lehetővé teszi, hogy maximum öt nap alatt bárhová elszállítsák a terméket Magyarországról. A szállítási költségek jelentős csökkentésével pedig kedvezőbb árakat tudnak biztosítani az ügyfeleknek, partnereknek.

 

A szervergyártás bevezetése azonban nem egyik napról a másikra történik: ez egy hosszabb folyamat eredménye. Az első tesztüzemek májusban, júniusban kezdődtek, és a sikeres tesztek után a nyár második felében indult meg a tömegtermelés, akkor még az egyszerűbb szerverek területén, de mára már a komplexebb technológia és szerverek gyártása is hazánkba került. Jelenleg eddig kb. 5000 szervert gyártottak Sárváron, mindet nagyon magas minőségi színvonalon. Sok pozitív vásárlói visszajelzést kaptak eddig, ez megerősíti őket abban, hogy jó döntés volt a szervergyártást Magyarországra hozni.

 

Lukács Anita kifejtette továbbá azt is, hogy a teljes termékportfólió hazai gyártása a jövő év első felében várható. Akkor már a csúcsmodellek is itt fognak készülni.

 

Mindez azonban nem valósulhatna meg a FLEX Magyarország szakértelme nélkül, akik a gyártási infrastruktúrájukat és az információtechnológiai megoldásaikat oly módon alkalmazzák, hogy azok a legmagasabb szintű minőségi elvárásoknak is megfeleljenek. Lang János szerint fontos, hogy az a csapat, amely az adott terméken dolgozik, olyan öngerjesztő információs megoldásokkal rendelkezzen, mely értéket teremt a vevők számára, és ezen keresztül tudják növelni a versenyképességüket is.

 

Lang János, a FLEX Magyarország alelnöke

 

2009-ben az asztali számítógépekkel kezdték el a munkát Sárváron, mindössze pár száz fős létszámmal. Az évek során ez folyamatosan növekedett, és a termékportfólió egyre komplexebbé vált. Mostanra egy olyan izgalmas termékportfólió alakult ki, amely magában foglalja az asztali gépeket, a szervereket, a rack szekrényeket és az all-in-one számítógépeket is.

 

A Lenovóval párhuzamosan a FLEX is nagyon sokat változott. Az elmúlt egy évben több mint 1000 fővel nőtt a sárvári ipari park létszáma, vagyis immáron több mint 4000 emberrel dolgoznak együtt. Magyarországon pedig a top 10 állalat között szerepelnek.

 

Egy esernyő alatt van a logisztikai és a gyártási tevékenység is. A kezdetekkor még nagyon sok manuális művelet volt, ezeket mostanra felváltotta az automatizáció, az intelligens informatikus megoldások. A teljes megrendelési cikluson keresztül figyelik az állapotát az adott terméknek, küldenek különböző visszajelzéseket és állapotadatokat mind a vevők, mind pedig a saját szervezetük számára is.

 

A cél, hogy megpróbálják csökkenteni a régió emberi erőforrás kockázatát, ezért hozták létre Sárváron az automatizációs csoportot. Az emberi erőforrás-igényes tevékenységeket igyekeznek csökkenteni azzal, hogy automatikus megoldásokat adoptálnak. A magasabb hozzáadott értékű tevékenységek felé próbálnak orientálódni.

 

Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter az átadó ünnepség kapcsán elmondta, hogy a sárvári ipari park bővítése fontos beruházás a magyar gazdaság számára, hiszen ezáltal a világ vezető vállalatai is megtalálják Magyarországon a számításaikat. Mindez pedig nagymértékben hozzájárul majd a gazdaság egészének növekedéséhez.

Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter

 

A Lenovo és a FLEX munkájával megnyitja a további fejlődés lehetőségét. Egy olyan szektorban hoznak létre hozzáadott értéket, amely lehetőséget nyit arra, hogy a magyar gazdaság további tágabb lehetőségek és perspektívák elé nézzen.

 

Kifejtette továbbá azt is, hogy az az ágazat jelentős fejlődést ért el az elmúlt időszakban. Az IKT szektor a leginnovatívabb iparág, amely átalakítja a többi digitális szektor működését is. A nemzetgazdaság teljes kiviteléből 8,3%-ot adott ez az ágazat. A most átadott fejlesztéssel pedig Magyarország megerősíti helyét az informatikai gyártás világpiacán, mindennek pedig a helyi beszállítók is nyertesei lehetnek. Ezt szerinte segíteni, támogatni kell a jövőben is. 

 

Az esemény apropóján a sajtó képviselői a Sárváron található FLEX üzemet is körbejárhatták. A sárvári gyárlátogatáról itt olvashatnak részletesen.

Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Magyar fejlesztők programján ámul a világ: Már nem csak tanul, teremt is a magyar MI

Az egészségügyi területen az adatok hiánya és költségessége korlátozza az MI fejlődését, különösen a bőrbetegségek esetén. A magyar MI fejlesztő csapat, az AIP Labs azonban létrehozott egy olyan fejlett, generatív MI-t, amely nemcsak tanul a meglévő forrásokból, hanem új adatokat is képes létrehozni, megkerülve a drága és nehezen beszerezhető címkézett adatok problémáját. Így szintetikus képeket tudnak alkotni olyan ritka bőrbetegségekről is, amelyekről jelenleg kevés információ áll rendelkezésre.

2024. február 27. 20:28

Magyar siker a bahreini Forma 1-en

A szezonnyitó Forma-1-es futam házigazdája, a Bahrain International Circuit (BIC) ma kiadott sajtóközleményében jelentette be, hogy a magyar Festipay készpénzmentes fizetés és integrált rendezvénymenedzsment szolgáltató cég által működtetett BIC PAY bevezetésével készpénzmentes fizetési rendszerre állnak át. 

2024. február 21. 16:15

Közös mentorprogramot indít a Corvinus és az OTP

A kiválasztott felsőbbéves corvinusos hallgatók közép- és felsővezetők irányításával négy hónap alatt megismerhetik a banki vezetői kultúrát és mindennapokat. 

2024. február 20. 11:27

Megvannak ‘Az Év Honlapja’ 2023 díjazottjai!

22. alkalommal rendezték meg a digitális marketing szakma legrangosabb hazai eseményét, ’Az Év Honlapja’ pályázatot. A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által szervezett versenyre rekord mennyiségű 287 nevezés érkezett. A szakmai zsűri 88 pályaművet díjazott. Az Év Honlapja Abszolút díj győztese a társadalmi szerepvállalás keretében készült online felület az ,,Amiről a sírok mesélnek - Avar temető Babarcon” lett, melyet a Pazirik Informatikai Kft. készített.

2024. február 8. 09:30

Számos díjjal jutalmazták az LG innovációit a 2024-es CES-en

Az LG Electronics (LG) több mint 200 díjat és elismerést kapott az idei CES-en a háztartási elektronika, a szórakoztató elektronika, valamint a B2B megoldások terén bemutatott számos innovációjáért és technológiai újításáért.

2024. január 29. 16:07

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05