1,8 milliárd dolláros befektetést szerzett a Snapchat

Juhász Tomi, 2016. május 31. 16:07

A Snapchat instant üzenetküldő alkalmazás újabb, 1,8 milliárd dolláros befektetési kört tudhat maga mögött, legyőzve ezzel a kételyeket, melyek a startup befektetési ökoszisztémát lengik körül az utóbbi időben. Az új befektetéssel a céget jelenleg 20 milliárd dollárra becslik.

A mindössze másodpercekre látható kép-, videó- és üzenetmegosztást kínáló Snapchat az utóbbi időben többször szembesült a befektetők szkepticizmusával, ami egyébként teljesen általánossá vált startup körökben az újabb dotcom lufitól tartva. A kockázati tőke befektetők kritikus hozzáállása már egy ideje érezhető volt a céggel szemben, mivel az egyetlen bevételi forrást a hirdetések jelentették, s azt is csak múlt év októberében vezették be. Ezért is jelzés értékű a friss pénz, hiszen a kockázati tőke befeketetések az amerikai piacon 39 millárd dolláról 25,5 milliárdra, vagyis egyharmaddal csökkentek az előző év harmadik negyedévéhez képest. (CB Insights)

 

Bár erősek a kételyek a Snapchat üzleti modelljét illetően, a cég mégiscsak erős - hozzávetőleg 100 milliós - aktív felhasználói bázissal rendelkezik, melyet 60%-ban a 13-24 éves korosztály tesz ki, s ez vonzó platformot jelent a hirdetők számára is. Ez a fiatal felhasználói réteg nagyon fontos a cégnek, hiszen így komoly kihívót jelent a Facebooknak és főleg a folyamatosan csökkenő felhasználói réteggel rendelkező Twitter számára.

 

A nagy volumenű befektetések ellenére a cég lassan kezdi a bevétel generálást, ami a befektetésekhez képest egyelőre elenyésző összeg (az előző évben 59 millió dollárra rúgott), de folyamatosan és erőteljesen nő, 2016-ra már 250 és 350 millió dollár közötti hirdetési bevételt várnak. 

 

Forrás: Fortune, Mashable

Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

A mesterséges intelligencia már érzékelhetően jelentős hatással bír az IT munkaerőpiacra is, így számos változást hozhat magával az idei évben. Bizonyos munkakörök továbbra is keresettek maradnak, összességében azonban csökkenő tendencia figyelhető meg az IT szakemberek foglalkoztatása iránt - a költségcsökkentés és az AI megjelenése átrendeződést hozhat a piacon.

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

A No Fluff Jobs nemzetközi állásportál immár negyedik alkalommal elemzi a magyar, a lengyel, a cseh, a holland és az ukrán technológiai szektorban dolgozó nők fizetését, szakterületeit és készségeit, ám ezúttal más megközelítésből vizsgálta e témát. Elsősorban azt mérte fel, mikor kezdődött a nők érdeklődése e terület iránt, és kaptak-e támogatást céljaik megvalósításához. Az elemzés kitér a nemek közötti megkülönböztetésekre és egyenlőtlenségekre is.

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

Dömping árakkal, a hirdetési felületek leuralásával, tömegesen lehetetlenítheti el a hazai webáruházak működését a kínai e-kereskedő platform, a Temu. A csata még nem dőlt el, sürgős cselekvésre van szükség, különben megsínyli a hazai e-kereskedelmi piac jelentős része – figyelmeztet Szabó László a Growww Digital digitális marketing szakértője.

2024. március 6. 13:05

Magyar fejlesztők programján ámul a világ: Már nem csak tanul, teremt is a magyar MI

Az egészségügyi területen az adatok hiánya és költségessége korlátozza az MI fejlődését, különösen a bőrbetegségek esetén. A magyar MI fejlesztő csapat, az AIP Labs azonban létrehozott egy olyan fejlett, generatív MI-t, amely nemcsak tanul a meglévő forrásokból, hanem új adatokat is képes létrehozni, megkerülve a drága és nehezen beszerezhető címkézett adatok problémáját. Így szintetikus képeket tudnak alkotni olyan ritka bőrbetegségekről is, amelyekről jelenleg kevés információ áll rendelkezésre.

2024. február 27. 20:28

Magyar siker a bahreini Forma 1-en

A szezonnyitó Forma-1-es futam házigazdája, a Bahrain International Circuit (BIC) ma kiadott sajtóközleményében jelentette be, hogy a magyar Festipay készpénzmentes fizetés és integrált rendezvénymenedzsment szolgáltató cég által működtetett BIC PAY bevezetésével készpénzmentes fizetési rendszerre állnak át. 

2024. február 21. 16:15

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50