Még lehet jelentkezni a Microsoft Imagine Cup Academy-re

forrás: Prím Online, 2015. december 3. 09:15

Egy erős ötlettel, az üzleti életre és a technológiai versenyekre szabott tudással december 6-ig bármelyik 16 év feletti diákcsapat elindulhat a magyar startup sikerek útján.

December 6-ig még lehet jelentkezni a Microsoft Imagine Cup Academy startup programjára, amely segítségével a diákok az innovatív ötleteiket valósíthatják meg és üzleti tudásra tehetnek szert. A kezdeményezés januárban indul újra, jelentkezni a Microsoft Imagine Cup Academy weboldalán lehet. A Microsoft Imagine Cup Academy immár harmadik éve gyakorlati, a mindennapi munka során nélkülözhetetlen ismeretekkel segíti azokat a magyar fiatalokat, akik egy jó ötletet szeretnének megvalósítani a digitális világban. A program céltudatos felkészítő a világ egyik legnevesebb technológiai versenye, a Microsoft Imagine Cup helyi fordulójára. Hatékonyságára bizonyíték, hogy a magyarországi győztesek mindkét évben  díjazottként tértek haza a nemzetközi döntőből. Ráadásul a program résztvevői közül többen az ötletükből azóta működő, ígéretes jövő előtt álló vállalkozást indítottak el.

 



A mozgásra és az egészséges életmódra ösztönző alkalmazás, a Tep igazi sztár lett a globális döntőben. Az innováció kategória második díját és az AppCampus különdíját hozták el Seattle-ből, valamint az ezzel együtt járó tízezer dollárt és húszezer eurót. A szegedi egyetemista csapat azóta is hangsúlyozza, hogy a Microsoft Imagine Cup mennyi mindennel – többek között üzleti szemlélettel, technológiai támogatással, gyakorlattal, prezentációs felkészítéssel – járult hozzá ahhoz, hogy igazán sikeresek legyenek. A pénz ehhez képest „csak” másodlagos.

További információk a Microsoft Imagine Cup Academy-ről a Microsoft magyar nyelvű NewsCenterén.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05