Megérkezett az Adventi Mesenaptár

Napokon belül elérhető lesz a mobilalkalmazás is

forrás: Prím Online, 2015. november 13. 10:24

Igazi karácsonyi csodaként kerül idén a könyvesboltok polcaira az Adventi Mesenaptár könyv formájában, és útjára indul a hozzá tartozó, teljesen magyar fejlesztésű, többnyelvű letölthető applikáció Android és iOS platformra. 

Megérkezett a könyvesboltokba az Adventi Mesenaptár, amely minden napra egy-egy mesét kínál a gyerekeknek az adventi időszakban. Emellett egy mobilalkalmazás is napokon belül útjára indul, Android és iOS platformra egyaránt.

 


A 2-6 éves korosztály számára készült, családi-baráti összefogás révén megvalósult adventi projekt ötletgazdája Sebestyén Diána (Dina), aki legkisebb lányát kívánta meglepni, így vált szerzőjévé az adventi hangulatú meséknek. Dina érdekes életútjának egy újabb izgalmas állomása ez a könyv, a hihetetlenül fiatal hatszoros anyuka és „másfélszeres” nagymama önmagában is érdekes téma lehet.

 

„Sebestyén Diána vagyok, az Adventi Mesenaptár szellemi megalkotója. Hat gyermekem van, közülük öt már felnőtt. Sőt, már a második unokánkat várjuk. Ötödik gyermekem, Emma felnőtt ugyan, de mivel Down-szindrómás, így örök gyerekként él velünk.”

 

Az ötlettől a megvalósításig

 

Dina hatodik gyermeke, Mira tejfehérje érzékeny, Emma lánya pedig cukorbeteg, így aztán nem kaphattak klasszikus, vacak, nem finom csokival teli adventi naptárt. Gondolkodtak, mivel dobhatják fel karácsonyig a hideg téli estéiket. A cukor és tejmentes csokikat és cukorkákat már rég megunták a gyerekek. 

 

Mirának végül nagyon jó ötlete támadt. „Megígértette velem, hogy minden este elalvás előtt mesélek neki egy mesét. Ezen túl minden este megkérdeztem tőle, miről szóljon a mese. Többnyire az aznap történéseit meséltette el, állatgyerek szereplőkkel.” – meséli Dina.

 

„Annyira jó és tanulságos mesék születtek az esti félhomályban, hogy leírtam azokat. Így aztán a mesék nagy része Mirával megtörtént vicces, és tanulságos történetek lettek, és kis tekercsek formájában adventi naptárt alkottak a nappali ajtajára akasztva.

 

Apa elhatározta, hogy könyv és applikáció formában megjelentetjük idén. Mira és kis unokám, Esztike  nagy érdeklődéssel figyelték a munkafolyamatokat. Segítettek, milyen színűek legyenek az ábrák, és az első teszteléseket is rajtuk végeztük el. Hatalmas sikert aratott. Amikor Laura lányom elkészítette az első animációt, Esztike nem akart lefeküdni aludni, mert »ezt a mesét akarta nézni«.”

 


A gyerekek komoly segítségével elkészültek a mesék, a grafikák (Ani, a grafikus két éves kislánya Lujza megtanult szkennelni is), a digitális kidolgozás és az animációk is. 

 

Így történt, hogy most kezünkben tarthatjuk ezt a könyvet, az Adventi Mesenaptárt, amely virtuálisan, animációkkal fűszerezve is elérhető lesz napokon belül. 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05