Az NSA sok európai célpont ellen próbált kémkedni a német hírszerző szolgálat révén

MTI Sajtóadatbank, 2015. október 31. 12:12

Az informatikai hírszerzésre szakosodott amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) nagyszámú európai célpontot próbált megfigyelni a német hírszerző szolgálattal (BND) folytatott együttműködés révén - állapította meg pénteken nyilvánosságra hozott jelentésében a két szolgálat közös tevékenységét a német kormány megbízásából vizsgáló szakértő.

Kurt Graulich a törvényhozás alsóháza, a Bundestag honlapján közzétett jelentésében megállapította, hogy az NSA a német szolgálattal folytatott munkát szabályozó megállapodáson túlterjeszkedve "meglepően nagy számú" német célpontról, és "nagyon nagy számú" európai célpontról igyekezett adatokat szerezni.

 


 

Az amerikai és a német szolgálat együttműködése egy 2002-ben kötött megállapodáson alapul. Terrorellenes erőfeszítésekről szól, és a bajorországi Bad Aiblingban működő lehallgatóállomásra vonatkozik, amelyet még az amerikai szolgálatok építettek és üzemeltettek, és a BND csak 2004-ben vett át. Az NSA megtarthatott egy összekötői irodát az állomáson, a BND pedig éveken keresztül átfésülhette Bad Aibling rendszereit, adatbázisait az amerikai partnertől milliós nagyságrendben kapott keresőkifejezések - úgynevezett szelektorok, például mobiltelefonok száma, e-mail-címek és számítógépek azonosítására szolgáló IP-címek - alapján.
 

Az idén tavasszal a német sajtó - elsőként a Der Spiegel című hetilap - kinyomozta, hogy az NSA európai politikusokhoz, uniós intézményekhez, tagállami kormányokhoz, német és európai cégekhez köthető keresőkifejezéseket is átadott a BND-nek, és még az Edward Snowden által leleplezett titkos adatgyűjtő programjai körül kirobbant botrány közepette is, egészen 2013 nyaráig folytatta a megállapodásba ütköző és német érdekeket sértő gyakorlatot.
 

A kormány a sajtójelentések nyomán kérte fel a szövetségi közigazgatási bíróság volt bíráját az eset feltárására. Kurt Graulich júliusban fogott munkához és nagyjából 40 ezer olyan szelektort vizsgált meg, amelyek lefuttatását a BND a 2002-es egyetértési megállapodásra hivatkozva megtagadta.
 

A Graulich-jelentés megerősíti a tényfeltáró cikkek állításait. A jelentésnek van egy bizalmas minősítésű változata is, amelyet a kormány és a BND-NSA együttműködés feltárására alakított parlamenti vizsgálóbizottság kapott meg. A nyilvános jelentésben két hadiipari cégen ( EADS, Eurocopter) kívül nem szerepelnek konkrét megfigyelési célpontok, azok is csak azért, mert a sajtó már írt róluk.
 

A jelentés alapján az sem világos, hogy voltak-e olyan keresőkifejezések, amelyeket a BND lefuttatott a rendszerein, pedig a 2002-es megállapodás alapján ezt nem tehette volna meg.
 

A kormány jelezte, hogy szigorítják majd a BND tevékenységére és az amerikai partnerszolgálatokkal folytatott együttműködésre vonatkozó szabályokat. A Bundestag ellenzéki pártjai szerint a Graulich-jelentés használhatatlan, legfőbb üzenete az, hogy mindenért az NSA-t terheli a felelősség, és eleve elfogadhatatlan, hogy a kancellária felügyelete alatt működő hírszerző szolgálat tevékenységét nem külső, független szakértők, hanem egy, a kormány által felkért szakember vizsgálja.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05