Amikor halálba visz a kiberzaklatás

forrás: Prím Online, 2015. október 26. 14:25

Amióta iskola létezik, van iskolai piszkálódás, amellyel például egy osztály kiközösít, megfélemlít egy fiatalt. Az internet térhódításával ennek terjedése, hatása is erősödött, ami több esetben vezetett már tragédiához. A Szegedi Tudományegyetemen országos tanácskozást rendeztek az internetes zaklatás elleni küzdelemről. Az egyik előadót, Péterfalvi Attilát, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökét a Kossuth Rádió Közelről című műsorában kérdezték a jelenségről.

Sajnálatos módon már Magyarországon is történt gyermekhalál kiberzaklatás miatt – mondta el a hatóság vezetője. Mindenki ki van téve a kiberzaklatásnak, aki számítógépet vagy okostelefont használ, de leginkább a fiatalok érintettek, hiszen nekik nincs meg az a tapasztalatuk, ami a felnőtteknek. Ráadásul nem is nagyon fordulnak a saját korosztályukon kívül másokhoz, akik segíteni tudnának nekik - magyarázta.

Ők, mivel még rossz tapasztalattal nem rendelkeznek, sokkal nyitottabbak, nem érzik a digitális világ káros hatásait. Nem részesültek még olyan bántásban, mely az empátiakészségüket is kifejlesztené. A többi közt ezek akadályozzák, hogy megfontoltabbak legyenek. Ezért nagyon fontos a felvilágosító munka, melyre alkalmas az etika-, osztályfőnöki vagy informatikaóra. A gyermekeket fontos felkészíteni az esetleges sérelmekre, illetve eltéríteni attól, hogy ilyen zaklatást, megfélemlítést elkövessenek – fejtette ki Péterfalvi Attila.

 


Beszélt arról is, hogy az ezzel kapcsolatos tananyag és oktatási metodika már elkészült. A hatóság mellett a civil szervezetek és a szolgáltatók is érzékelik ezt a problémát, és felelős módon maguk is kialakítanak jó programokat. Példaként említette a médiahatóság Bűvösvölgyét.

Ezeket alkalmazni lehetne az oktatásban. Lépéskényszerben vannak az iskolák, hogy valamilyen módon kerüljenek be ezek az anyagok az oktatásba. A megoldás szerinte az lehetne, hogy kötelezően kellene foglalkozni a területtel.

Kérdésre válaszolva elmondta azt is: komplex problémáról van szó, melynek egy szelete a jog is, de a megelőzésnek, a felvilágosításnak kellene a fő szempontnak lennie. A fiatalok kriminalizálása nem biztos, hogy jó megoldás, kiváltképp akkor, ha nem is tudják, miért számít bűncselekménynek az a magatartás, amit épp elkövetnek – indokolta meg.

forrás: Közelről / Kossuth Rádió / hirado.hu

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36