A szelfiző legalább az ismerősei körében híres akar lenni

forrás: Prím Online, 2015. augusztus 17. 09:27

Egy friss kutatás szerint a fiatal felnőttek heti öt órát töltenek azzal, hogy a legkülönbözőbb élethelyzetekben fotókat készítsenek magukról, közösségi oldalakra töltsék fel és kommenteljék őket.

A fiatal felnőttek nagy része naponta többször, minden élethelyzetben, utcán, bulizás vagy nyaralás közben, barátokkal vagy egyedül készít szelfit, amit azonnal posztol is a közösségi oldalakra. A szelfikészítéshez elengedhetetlen az okostelefon első kamerája, valamint egy szerkesztőprogram.

Szvetelszky Zsuzsa szociológus véleménye szerint a fiatalok egész napja azzal telik, hogy szelfiket készítenek, a képek közül kiválogatják a legjobbakat, feltöltik a közösségi oldalakra, kommentelik és lájkolják az ismerőseik fotóit. Aki felteszi a szelfit, egyfajta nyilvánosságot szeretne magának, legalább az ismerősei körében „híres” akar lenni. A képek feltöltése egyúttal az ismerőseink, a csoportunk tesztelése is – azt kérdezzük tőlük, hogy "hogy nézek ki?", vagy "mit szólsz ahhoz, ha így nézek ki?" Az ezekre a kérdésekre adott válaszokból tanulhatunk, bár természetesen mindenki arra vágyik, hogy elismerő, elragadtatott kommentek érkezzenek - s rendre ilyeneket is kap, amelyekről ő maga is tudja, hogy a válaszok nagy része hamis vagy udvarias reakció.

 



Képszerkesztő programokkal a fotókon sokat lehet javítani, a szociológus szerint azonban nem nagyon érdemes sokkal szebb képet festeni magunkról, mint amilyenek a valóságban vagyunk, mert az irónia tárgya lehet a társaságban.

A szociológus szerint a jelenség viszonylag friss ahhoz, hogy messzemenő következtetéseket lehessen levonni belőle, de a szelfikészítés és a képek posztolása, lájkolása nagyon bonyolult folyamatokat indít el a csoport-szociálpszichológia szintjén és a személyközi kapcsolatokban is, magyarázta Szvetelszky Zsuzsa. Olyan kérdések vetődnek fel, hogy vajon egy ismerős megsértődik-e, ha valaki nem lájkolja a szelfijét, vagy éppen az sértődik meg, aki nincs jóban azzal, akinek a fotóját lájkolják.

Kisházi Gergely munkapszichológus hangsúlyozta: a szelfik nagyon sok mindent elárulnak rólunk, egy HR-es számára fontos információt hordoznak. Akinek van állása, annak a szervezeti kultúra függvényében érdemes elgondolkodnia azon, milyen képeket oszt meg magáról. Aki pedig éppen munkát keres, ha már szelfiket tölt fel magáról, akkor jól teszi, ha tudatosan válogatja ki azokat az önarcképeket, amelyek azt az információt sugallják, hogy megfelelő lenne egy-egy adott állás betöltésére.

Egy múlt évi amerikai kutatás szerint alapvetően generációs kép rajzolódik ki abból, hogy milyen korosztály körében divat a szelfi. A Z- és az Y-generáció körében sem haladja meg a szelfikészítők aránya az ötven százalékot, az idősebbek pedig sokkal ritkábban tesznek fel önarcképeket magukról a közösségi oldalakra, magyarázta Pintér Róbert, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa, internetkutató.

 

Forrás: hirado.hu / Kossuth Rádió, Napközben

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

100 éves a kismegszakító, amely lehetővé teszi az energetikai átállást

Az ABB-nek a maga nemében első kismegszakítója (Miniature Circuit Breaker/MCB) már 100 éve biztosítja az elektromos áramkörök védelmét, és a jövő fenntarthatósági igényeihez igazodva napjainkban is tovább fejlődik. Mivel az összes tűzeset közel egynegyede lakóépületekben keletkezik, ezért kijelenthető, hogy a kismegszakítók az otthonok biztonságossá tételével forradalmasította az életmódunkat, sőt megteremtette az elektromos biztonságot az egész társadalom számára, a vasúti infrastruktúrától kezdve a gyárakon, a kereskedelmi épületeken át, az adatközpontokig.

2024. május 6. 16:29

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Érettségi-para szülőként? HR szakértői tippek következnek!

Elindult a 2024-es érettségi szezon: országszerte 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700 középiskolás érettségizik. Ez az időszak legalább olyan megterhelő és kihívásokkal teli a szülők számára, mint a diákoknak, hiszen a gyermekük jövőjéről van szó, és az érettségin nyújtott teljesítményen sok múlhat. Rengeteg a kérdés: felveszik a gyermeküket a kívánt szakra? Mi lesz, ha nem nyer felvételt, vagy meggondolja magát időközben és egy másik irányba szeretne menni? Egyáltalán mi történik, ha mégsem úgy alakul minden, ahogyan azt a gyermek és a szülő eltervezte? Most ezekre az eshetőségekre hívja fel a figyelmet és ad néhány szakértői tippet a Mind-Diák Szövetkezet vezetője, Göbl Róbert.

2024. május 6. 13:14

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55