A világ első 3D nyomtatású irodaháza Dubaiban épül

Czipperer Dia, 2015. július 2. 10:23

Dubai bejelentette terveit a világ első teljes funkcionalitású, 3D nyomtatással készülő irodaházzal kapcsolatban. A nyomtatás, vagyis az építés rétegről rétegre történik majd.

Mohamed Al Gergawi, az Egyesült Arab Emirátusok miniszteri kabinetfőnöke, valamint a Nemzeti Innovációs Bizottság elnöke jelentette be kedden, hogy Dubaiban épül meg a világ első háromdimenziós nyomtatási eljárással készült irodaháza.

 


A prototípus épület nagyjából kétezer négyzetláb alapterületű lesz, a nyomtatást pedig rétegről rétegre haladva végzik majd egy húsz láb magas nyomtató segítségével.

 

Ez az újfajta megoldás nem csupán az eljárás miatt figyelemreméltó, hanem az is kiderült, hogy pénz és idő szempontjából is hatékony alternatívának bizonyul. Nagyjából felére csökkennek a költségek és a befektetett idő is, és az építési törmelék pedig 30-60%-kal lesz kevesebb.
 

 

A munkálatokat egy kínai 3D nyomtatással foglalkozó cég végzi majd, a Winsun Global. Nem idegenek számukra a 3D nyomtatással készült épületek, már korábban is alkottak hasonlót. Az ő terveik nyomán készült el egy szintén 3D nyomtatású hatemeletes apartman is.

 

Más fontos vállalatok is részt vesznek a Dubaiban zajló munkálatokban, többek között a Gensler, a Thronton Tomasetti és a Syska Hennyessy Group is. Egyelőre pontos dátumot nem lehet tudni arra vonatkozóan, mikorra készül el az épület, de itt kap majd helyet a jövő múzeuma is, melynek nyitását 2017-re tervezik.

 

Forrás: Techspot.com

 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05