A Google Maps figyelmeztet majd a vasúti átjárókra

Czipperer Dia, 2015. július 1. 13:28

Az ütközéses balesetek elkerülése érdekében az amerikai Szövetségi Vasúti Igazgatóság (FRA) a Google-lel együttműködve egy új opciót tett elérhetővé a Mapsben. A szolgáltatás automatikusan értesíti a felhasználókat, ha vasúti átjáróhoz érnek.

A jövőben minden vasúti átjáró látható lesz a Google Térképen. Az alkalmazás vizuális és hangutasítás formájában is jelzi majd, ha az autó egy átjáróhoz ér. A The New York Times beszámolója szerint egyelőre még nincs konkrét időpont arra vonatkozóan, mindez mikor válik elérhetővé, de a megvalósításon az amerikai Szövetségi Vasúti Igazgatóság (FRA) dolgozik együtt a Google-lal.

 

Az FRA adatai szerint az ilyen jellegű balesetek 94%-a a vezetők figyelmetlensége miatt következik be. A legnagyobb baj, hogy a vezetők sok esetben szeretnék megelőzni a vonatokat, és anélkül hajtanak át egy adott átjárón, hogy mérlegelnék, mennyi idejük van még pontosan.

 

Az Egyesült Államokban sok ihasonló baleset történik. 2012-ben nagyjából 2000-re volt tehető ezek száma, amely az utóbbi időben növekvő tendenciát mutat. 2014-ben már 2300 hasonló esettel lehetett találkozni.

 

A szervezet az Apple-lel és más térképgyártókkal is együttműködik annak érdekében, hogy biztosítsa ezt a biztonsági funkciót. Mindeközben a Közlekedési Minisztérium is kifejlesztette már saját alkalmazását, amely minden egyes vasúti átjárót listáz az országban.

 

Forrás: Mashable.com; kép: sunipix.com

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05