Az Intel, a Microsoft és a Baidu vezetői is csatlakoznak a Lenovo Tech Worldhöz
A Lenovo bejelentette, hogy Brian Krzanich, az Intel vezérigazgatója, Satya Nadella, a Microsoft vezérigazgatója, illetve Robin Li, a Baidu elnöke is csatlakozik Yang Yuanqing-hoz, a Lenovo elnökéhez és vezérigazgatójához, a Lenovo Tech World nyitó előadásán, amelyet május 28-án rendeznek Pekingben.
A Lenovo Tech World, a Lenovo első exkluzív globális technológiai rendezvénye, amely rajongók ezreit, a média szereplőit, partnereket és beszállítókat hoz össze a világ minden tájáról, hogy többet tudhassanak meg a vállalat feltörekvő technológiákkal kapcsolatos kilátásairól, köztük a hordható eszközökről, okostelefonokról, tabletekről, PC-kről, szerverekről, szoftverekről és felhő-alapú szolgáltatásokról. A vállalat a Tech Worldön leplezi le új termékinnovációit, amelyek megváltoztathatják mindazt, ahogy a fogyasztók ma használják a készülékeiket, és ezzel párbeszédet kezdeményez a jövő áttörő elképzeléseiről, amelyek teljesen átformálhatják a fogyasztók életét, munkáját, szokásait.
„Mindennek, amit csinálunk az innováció a mozgatórugója, és a színfalak mögött a kutatás és fejlesztés innovációinak folyamatos alkudozása folyik, amit a rajongóink sosem láthatnak.” – mondta Yang Yuanqing, a Lenovo elnöke és vezérigazgatója. „A Lenovo Tech World keretén belül, szeretnénk a vendégeinknek egy bennfentes rálátást nyújtani arról, hogy hol is tart ma a Lenovo technológiája, és merre tart a jövőben.”
Nemcsak a Lenovo elkövetkező kutatásaiba és technológiai termékeibe nyerhetnek bepillantást a Tech World vendégei; azt is bemutatják, hogy hogyan változott meg a Lenovo az elmúlt évek bővülései során, amint az IBM-et felvásárló 3 milliárd dolláros PC vállalatból, egy 39 milliárd dollárt érő technológiai vezetővé vált, amely az elmúlt évben a Motorola Mobilityt és az IBM x86-os szerver üzletágát is megvásárolta. Míg ezek az akvizíciók jelentősen megnövelték a Lenovo jelenlétét az okostelefonok és szerverek piacán, a Lenovo a Tech World keretén belül arra is választ ad, hogy a technológiai változások merre vezetik a céget és a fogyasztóit a közeljövőben.
A rendezvényen a technológia vezetők megosztják majd elképzeléseiket az iparág lehetőségeivel kapcsolatban, valamint leleplezik a láthatáron lévő innovatív technológiákat és megvitatják, hogy egy szövetség milyen szerepet játszik egy erős hardveres- és szoftveres ökoszisztéma kialakításában. A résztvevők számos új termékkel ismerkedhetnek meg, a kutató- és fejlesztő csapataink új lehetőségeiről hallhatnak, és láthatják, hogy a Lenovo miként folytatja átalakulását a világ első számú PC gyártójából, a technológiai iparág vezetőjévé.
Kapcsolódó cikkek
- Rendszergazdáknak mutatott be új megoldásokat a Microsoft az Ignite Konferencián
- Rendszergazdáknak mutatott be új megoldásokat a Microsoft az Ignite Konferencián
- A világ legnagyobb teljesítményű 2 CPU-s szervere az SC14 konferencián
- A világ legnagyobb teljesítményű 2 CPU-s szervere az SC14 konferencián
- Intel Xeon Phi úti térkép: a Knights Landing után jön a Knights Hill
- Intel Xeon Phi úti térkép: a Knights Landing után jön a Knights Hill
- A hazai Systemfarmer IT az MVP 2014 egyetlen magyar előadója
- A hazai Systemfarmer IT az MVP 2014 egyetlen magyar előadója
- ThinkStation P300 – új munkaállomás a Lenovótól
- ThinkStation P300 – új munkaállomás a Lenovótól
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.