3,3 billió dollár bevételt produkált a mobiltechnológia
Egy friss jelentés szerint a mobilipar az elmúlt évben jelentős bevételt generált. A The Boston Consulting Group (BCG) adatai meglepőnek tűnő adatokról tanúskodnak.
A The Boston Consulting Group kiadta legfrissebb felmérését, melynek fókuszában a mobilipar áll. Az adatok alapján a mobiltechnológia nemcsak hogy erre jobban fejlődik, és behálózza életünket, jelentős pénzügyi mutatókkal is büszkélkedtek.
A tavalyi évben az adatok alapján a mobilipar 3,3 billió dollár bevételt ért el, és a BCG a 25 legértékesebb vállalatot is rangsorolta. A top három helyet az Alibabának, az Apple-nek és a China Mobile-nak sikerült megszereznie. Őket követi a Facebook, a Google és a Verizon a sorban.
A jelentésből továbbá az is kiderül, hogy a mobilipar számos állást is teremtett. Több mint 11 millió új állást generált, összesen 6 országban: Brazíliában, Kínában, Németországban, Indiában, Dél-Koreában és az Egyesült Államokban.
A BCG kutatása arra is rávilágított, mennyi pénzt fektettek 2009 és 2013 között az infrastruktúrába és a technológiába. Ez nagyjából 1,8 billió dollárra rúg. Azonban, akik érintettek ezen a területen, továbbra sem lazíthatnak, hiszen a jövőben további befektetésekre lesz szükség az 5G-re való átálláshoz is.
Forrás: Techspot.com
Kapcsolódó cikkek
- A Fidelity is az eszközök közötti kommunikációban látja a jövőt
- Továbbfejlesztett 4K UHD tévék az LG háza táján
- Minőségre hangolva – a legfrissebb termékek az audio technológia területén
- Viselhető kütyük és okos otthonok a szórakoztatás fellegvárában
- Az Intel vezérigazgatója a jövő számítástechnikáját vázolta fel
- Internet of Things, Internet of Everything és Internet of Me
- CES 2015 – második nap
- CES 2015 első nap: AppNation, autógyárak, techcégek, startupok és okostelefon tartozékok
- CES 2015: ahol a trendeket csinálják
- NVIDIA Tegra X1 mobilchip 1 teraflopos teljesítménnyel
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.