Megérkezett a Street View az első arab városba
Dubai örülhez elsőként a Google szolgáltatásának
A Google kiterjesztetet Street View szolgáltatását az Egyesült Arab Emirátusokra, egészen pontosan Dubajban érhető el a szolgáltatás. Ez az első alkalom, hogy egy arab várost is be lehet barangolni virtuálisan.
A Google hétfőn jelentette be, hogy az első arab városként már Dubaj is elérhető vált a Street View szolgáltatásban. Így a felhasználók már a világ legmagasabb épületeit is megcsodálhatják a számítógép előtt ülve.
Mohamad Mourad, a Google észak-afrikai és közép-nyugati régiójának vezetője szerint Dubaj a világ legmagasabb épületeinek ad otthont, és a világon egyedül itt található hét csillagos szálloda. A blogposztban, ahol a bejelentést közölték, arra is kitért, hogy az arab országok városai közül Dubaj az első, melyet ilyen módon bebarangolhatnak az emberek.
A Google elmondása szerint már az év elején elkezdték a munkálatokat, ám nyáron szünetet tartottak, hogy elkerüljék a ködös időszakot, mely ilyenkor jellemzi a várost, és ezáltal csak tiszta képek kerüljenek a gyűjteménybe.
A hatalmas dubaji pláza mellett az Egyesült Arab Emirátusok leghosszabb útja, a Sheikh Zayed Road is megtekinthető, valamint olyan történelmi nevezetességek is, mint a Deira Spice vagy a kikötő.
Bár Dubaj az első város, ám nem ez az első alkalom, hogy a Street View révén feltérképzetek volna valamit az országban. Korábban az emirátusokban található Liwa Sivatagot barangolták be a kamerák tevék hátán.
Forrás: Mashable.com
Kapcsolódó cikkek
- Gyerekbarát verziót kapnak a legnépszerűbb Google termékek
- Hosszabb ideig bírják a Google ballonjai a levegőben, mint korábban
- Magyarország lemaradásban van az internetlefedettség terén
- Már a gízai piramisok és a nagy szfinx is elérhető Google utcaképen
- Megkezdi a dunai vízi út fotózását a Google
- A tenger mélyét fotózzák a Google Utcaképéhez hasonló technikával
- Indiai történelmi nevezetességekkel bővült a Street View
- Múzeumokban selfie-ztek a Street View kamerái
- Zuhanó repülőnek nézték a Google hőlégballonját
- Akár tízezreket is spórolhatnánk a neten
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Kreditbeszámítással érkezhetnek az Audi Hungaria Iskolaközpont tanulói a Széchenyi-egyetemre
Együttműködési megállapodást kötött a győri Széchenyi István Egyetem az Audi Hungaria Iskolaközponttal május 8-án. Ennek értelmében az iskola duális szakképzésének tanulói az egyetem gazdálkodás és menedzsment, valamint kereskedelem és marketing alapszakán élhetnek a kreditbeszámítás lehetőségével, ami a tanulmányi idő jelentős lerövidülését is jelentheti.
Az AI kutatja a kritikus ásványkincseket is
Közel 1 millió amerikai dollárral zárta az újabb befektetési körét a Beholder. Ennek köszönhetően lett az AI-alapú, kritikus ásványkincsek feltárásában élenjáró ukrán startup finanszírozója az EIT InnoEnergy, a Rockstart Energy és az STRT. A friss források bevonásával a vállalat felgyorsíthatja a kutatómunkáját és a mesterséges intelligencia-eszközeire alapozva segítheti a zöld energiaátmenethez szükséges kritikus nyersanyagok kitermelését.