Előre kell megváltani az e-matricát
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. közlése szerint már felhajtáskor rendelkezni kell az érvényes e-matricával a díjköteles útszakaszokra, autópályákra, az ezt előíró rendelet már évek óta hatályos.
Népszabadság pénteki számában megjelent cikk szerint elvesztették a napon belüli utólagos autópályadíj-fizetés lehetőségét az autósok, motorosok, mivel a NÚSZ november 3-án szolgálatba állította informatikai rendszerének legfrissebb fejlesztéseit, így a kamerák által beolvasott rendszámokat már nem csak naponta egyszer vetik össze az úthasználati jogosultságokat tartalmazó adatbázis tartalmával. Korábban minden nap éjfélig válthatták meg büntetlenül az e-matricájukat azok, akik a fizetős útra kanyarodás előtt elfelejtettek fizetni az út használatáért. A lap úgy tudja, az állami útdíjszedő egyelőre óránkénti frissítést állított be.
A NÚSZ erre reagálva közölte: az elmúlt években tévesen rögzült úthasználati szokások megváltoztatása érdekében folyamatos tájékoztató kampányokon keresztül hívták fel arra a figyelmet, hogy az e-matricát előre kell megváltani.
Az útdíjszedési rendszerek idei fejlesztései között szerepel az e-matricás és az e-útdíjas díjellenőrzés integrációja - írja a NÚSZ válaszában, hozzátéve: ennek során a közel másfél évtizede kialakított e-matricás ellenőrzési rendszert harmonizálják a csúcstechnológiás HU-GO e-útdíjas rendszerrel.
A fejlesztésnek köszönhetően az e-matricás ellenőrzési rendszer működése egyre hatékonyabbá válik, a folyamat eredményeként pedig az európai színvonalú e-útdíj rendszer technológiai szintjén fogják egységesen működtetni a valós idejű díjellenőrzést - írják. A technológia alkalmas arra, hogy az ellenőrzési pontokon érzékelt adatok – rendszám, idő, helyszín – azonnal összevethetőek az értékesítési rendszerben rendelkezésre álló valós idejű adatokkal - fejtette ki a NÚSZ.
Az idei lekönyvelt e-matricás – személygépkocsi, motorkerékpár, autóbusz – pótdíjbevételek összege mintegy 2 milliárd forint.
Kép: wikipédia.prg
Kapcsolódó cikkek
- Frissült a HU-GO Mobil alkalmazás
- A szomszédban készül a repülő autó
- Az év informatikai fejlesztésének választották a HU-GO e-útdíj rendszert
- A jövő autói a levegőben róhatják útjukat
- Világsiker a magyar fejlesztésű elektromos kormánymű
- A finnek érdeklődését keltette fel a magyar e-útdíj rendszer
- Már a gépkocsik is a hackerek fókuszába kerültek
- Kiváltságok a német utakon az elektromos autóknak
- Hamis szoftvereket talált négy autószerelő műhelyben a NAV
- Jövőre kezdik meghódítani az angol utakat a vezető nélküli autók
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.