Irán tartalmat szűr teljes betiltás helyett

MTI Sajtóadatbank, 2014. november 16. 10:29

Fél éven belül elkészül Iránban az az internetes tartalomszűrő program, amelyet az egyes közösségi oldalak teljes betiltása helyett akar alkalmazni a teheráni kormány a jövőben - jelentette be pénteken Mahmúd Vaezi távközlési miniszter.

"Az intelligens szűrőprogram első fázisa egy hónapon belül lesz kész. A második fázis három hónapon belül, a harmadik pedig fél éven belül" - idézte a minisztert az Isna iráni hírügynökség.

Irán közel két éve kezdett hozzá az internetes tartalmak szelektív megjelenítését és a közösségi oldalak ellenőrzését lehetővé tévő program fejlesztéséhez. A hatóságok a 2009-es, Mahmúd Ahmadinezsád akkori elnök újraválasztását hozó választás jogszerűségét vitató nagy tüntetések óta gyakran akadályozzák a közösségi oldalakhoz - így például a Twitterhez és a Facebookhoz - való hozzáférést. Ahmadinezsád ellenzéke gyakran használta ezeket az oldalakat a követői mozgósítására.

Blokkolnak azonban Iránban nem eléggé iszlám szellemiségűnek vagy a rendszerrel szemben előítéletesnek tartott honlapokat is.

A 2013-ban hatalomra került, elődjénél mérsékeltebb Haszan Róháni elnök az internetes cenzúra enyhítése mellett foglalt állást.

Az internetes tartalmak ellenőrzésében illetékes iráni bizottság ugyanakkor nemrég két hónap haladékot adott a távközlési miniszternek arra, hogy megvalósítsa az Instagram fotómegosztó alkalmazás tartalomellenőrzését.

Szeptemberben az iráni igazságszolgáltatás egy hónapos határidőt szabott a kormánynak arra, hogy betiltsa a Viber, a Tango és a Whatsapp ingyenes kommunikációs hálózatokat, miután azokon az iszlám köztársaság vezetőit sértő üzenetek terjedtek. Az alkalmazások a határidő letelte ellenére elérhetőek.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai

Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval*  ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.

2024. május 7. 19:26

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

NMHH-kutatás: egyre többen választanak több streamingszolgáltatót

2023-ban is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a tavalyi év végén a 15 év feletti lakosság 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.

2024. május 7. 16:24

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36