Újra lesz Appra magyar! alkalmazásfejlesztő verseny

forrás: Prím Online, 2014. november 1. 10:43

A tavalyi siker után idén is lesz Appra magyar!, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) alkalmazásfejlesztő versenye. A Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács (NHIT) védnökségével rendezett verseny célja a legkiválóbb magyar alkalmazásfejlesztői teljesítmények elismerése és a tudatos mobileszköz-használat terjesztése. 

Az évről évre növekvő okostelefon-penetráció már Magyarországon is megfelelő piacot biztosít a hazai alkalmazások széles körű használatához és a kapcsolódó üzleti lehetőségekhez. Az eNET 2014 októberi online kutatása szerint a 18 évesnél idősebb internetezőknek már 60%-a rendelkezik okostelefonnal, és 23%-nak van táblagépe is.

 

Az Appra magyar! idei kiírásban négy kategóriában – életmód, szórakozás, üzleti, kereskedelmi – keresik a legjobb alkalmazásokat, illetve Az Év Alkalmazását: a legjobb platformfüggetlen applikációt. A szervezők idén december 31-ig várják a 2013. augusztus 1-e után megjelent, vagy azóta jelentős frissítést kapott és jelenleg is aktív terméktámogatással rendelkező alkalmazásokat a pályázat honlapján. A beérkezett pályamunkákat hatfős szakmai zsűri bírálja el, és a közönség is szavazhat a legjobb fejlesztésre.

 

 

Bódi Gábor, az NHIT elnöke és a Miniszterelnökség infokommunikáció összehangolásáért felelős helyettes államtitkára az Appra magyar! védnökeként elmondta: Egyre többen rendelkeznek okostelefonnal, így az azokon futó alkalmazások is kiemelt szerephez jutnak az információs társadalom kiszélesítésében. A különböző élethelyzetekhez kapcsolódó applikációk rendszeres használata hozzásegíti a felhasználókat a digitális univerzum felfedezéséhez, és első lépést jelenthetnek a további infokommunikációs ismeretek elsajátításához. Az Appra magyar! verseny kiváló alkalom arra, hogy a számos érdekes és hasznos hazai alkalmazás fejlesztői bemutatkozzanak, applikációik minél több emberhez eljussanak, és segítségükkel egyre több felhasználó lépjen be a digitális írástudás világába.”

 

„A tavaly útjára indított kezdeményezésünk bebizonyította, hogy a magyar fejlesztői potenciál lehetőséget nyújt a mobilfejlesztési szektor gyors növekedéséhez. A tavalyi Appra magyar! nyertes alkalmazásai – ötlet és kivitelezés szempontjából is – a világon mindenhol komoly üzleti lehetőséget jelenthetnének. Reményeink szerint az idei versenyben is megtaláljuk az igazi gyöngyszemeket az alkalmazások között, amelyek megkönnyítik a felhasználók életét” – mondta Laufer Tamás, az IVSZ elnöke.

 

Mint emlékezetes, az Appra magyar! ötletét Papp István, a Microsoft Magyarország vezetője vetette fel közel két évvel ezelőtt. Az immár második alkalommal megrendezésre kerülő verseny idei bejelentése kapcsán elmondta: „Tavaly, az első Appra Magyar! előtt rendkívül biztató jelnek tartottam, hogy a kezdeményezés mögé egy emberként állt be nemcsak az iparág több, jeles szereplője, de az ágazat érdekképviseleti szervezete, sőt a kormányzat is. A sok jó magyar appon kívül ez is kellett ahhoz, hogy immár a magyar infokommunikációs szakma hagyományaként tekinthessünk a hazai alkalmazásfejlesztés Oscar-díjára!”

 

Az idei kiírásban a kategóriagyőztesek és a közönségdíjas applikáció fejlesztői a következő évben a fejlesztőket vagy mobilos piacot érintő legjelentősebb szakmai konferenciákra kapnak szabadkártyát az IVSZ jóvoltából, az év legjobb platformfüggetlen alkalmazását pedig egymillió forint értékű programmal és támogatással segítik a nemzetközi piacra lépés lehetőségében.

 

Tavaly ők taroltak

 

2013-ban a több mint 160 benevezett alkalmazás közül Az Év Alkalmazása és a Közhasznú kategória győztese a több mint 6000 állomást tartalmazó iMenetrend vasútimenetrend-kereső alkalmazás lett. Az Üzleti kategóriában a Jószaki szakemberkereső applikáció, az Életmód kategóriában pedig az ingyenes MinDigTV alkalmazás vitte el az első helyet. A Játék kategóriában két alkalmazást is díjaztak, egyrészt a FilmDrops applikációját, amelyen keresztül az interaktív Chili vagy Mangó filmsorozat nézhető, valamint a Sightert, amellyel a városok nevezetességeit kereshetjük meg játékos formában. A legtöbb szavazatot kapó, közönségdíjas applikáció a Traffi Hunter traffipaxjelző lett.

 

A verseny pontos feltételei itt olvashatók, a felmerülő kérdésekre az Appra magyar! hivatalos Facebook oldalán kaphatnak választ az érdeklődők.

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

Női szakemberekkel mutat példát a fiataloknak az IVSZ és a WiTH

Március 20-án délután második alkalommal adták át az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Women in Technology Hungary Egyesület (WiTH) együttműködésében meghirdetett 40 év feletti női példaképek a digitális gazdaság területén pályázat díjait. A BME Villamosmérnöki és Informatikai Karán megrendezett gálán négy kategóriában hirdettek nyertest, továbbá a szakmai zsűri egy olyan különdíjat is átadott, amellyel minden évben egy, a szakterületén kiemelkedően teljesítő pedagógus munkáját ismerik el.

2024. március 21. 17:55

Napelemes pályázat: ezek az akkumulátorok legnagyobb buktatói

Senki nincs még elkésve, aki igényelni szeretné a napelemekből és energiatárolóból álló rendszerekre kiírt Napenergia Plusz Program vissza nem térítendő támogatását, de elővigyázatosnak kell lenni. Házi Ádám, a Wagner Solar Hungária Kft. fejlesztési igazgatója felhívta rá a figyelmet, hogy nem minden akkumulátor tudja működtetni a rendszert áramszünet esetén, de arra is ügyelni kell, hogy a telepített eszközök kompatibilisek legyenek egymással. A szakértő szerint érdemes olyan kivitelezővel együtt dolgozni, aki a pályázat megvalósítása után is a rendelkezésünkre áll.

2024. március 14. 13:04

Digitális készségek fejlesztését célzó hazai projektek indulhatnak egy rangos európai díjért

Az Európai Digitális Készségfejlesztési Díj keretében öt kategóriában díjazzák a kontinensen élő emberek digitális kompetenciákkal való felvértezése iránt elkötelezett európai, köztük magyarországi projekteket és szervezeteket. Az IVSZ szerint a digitális készségek fejlesztése a gazdaság versenyképessége szempontjából elengedhetetlen – hiszen a hazánkban élő 16-74 év közötti felnőttek fele nem rendelkezik alapszintű digitális kompetenciákkal, pedig ezek nem csak a hétköznapi ügyintézést könnyítik meg, hanem a munkahely megtartásában és megszerzésében is fontos szerepük van. Ezért is különösen fontos összegyűjteni és megmutatni a készségfejlesztéssel kapcsolatos nemzetközi és hazai jó gyakorlatokat minél szélesebb körben. 

2024. március 7. 17:48

Újabb izgalmas találmányok nevezhetnek a Magyar Ipari Célgép Nagydíjra

A hazánkban megvalósuló külföldi ipari beruházások alapján számíthatunk arra, hogy a célgépgyártók iránti igény a közeljövőben nőni fog, és a már eddig is jelentős nemzetgazdasági szerepén nagyot fog lendíteni ez a szektor. Ebben segít a Magyar Ipari Célgép Nagydíj, amelyet idén immár negyedik alkalommal hirdetnek meg.

2024. február 22. 10:02

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09