A kábeltelevíziós szövetség tiltakozik az adó bevezetése ellen

MTI Sajtóadatbank, 2014. október 22. 17:02

Tiltakozik az internetadó bevezetése ellen a Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetség (MKHSZ), amelynek tagjai jellemzően az ország kistelepülésein végeznek internet, kábeltelevízió, és telefonszolgáltatást.

Az MKHSZ kéri a kormányt, hogy a hírközlést sújtó újabb adó bevezetését alaposan fontolja meg, mert veszélybe kerülhet az a 2020. évre tervezett kormányzati cél, hogy Magyarország területén minden háztartás számára elérhetővé váljon a 30 megabit/secundum sávszélességű internet szolgáltatás - olvasható a szervezet közleményében, amelyet szerdán juttatott el az MTI-hez.
 

Az MKHSZ tiltakozik az újabb ágazati különadó kivetése ellen, ami miatt további súlyos veszélybe kerülhetnek a szövetséghez tartozó vállalkozások. Közleményük szerint a 2013 januárjától hatályos közműadó bevezetése miatt már több kisebb vállalkozás megszüntette a működését, és arra is van példa, hogy kábelhálózatot bontottak le.
 

Az MKHSZ tagjainak vállalkozásai és hálózatai azokon a településeken működnek, ahol a multinacionális társaságoknak üzleti megfontolásból nem volt rentábilis kábelhálózat kiépítése. Ebből következően az MKHSZ tagjainak működése nagyon fontos az ott élő emberek számára, hiszen másképp nem, vagy csak nehezen jutnának korszerű kábeltelevízió és internet szolgáltatáshoz - áll  a szövetség közleményében.

Kulcsszavak: adó internet MKHSZ

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával

A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.

2024. május 5. 14:17

K&H: Kate tiszta nyereség

Tavasztól a kis- és középvállalkozásokat is segíti Kate, a K&H digitális pénzügyi asszisztense. A mesterséges intelligencia-alapú megoldás egyetlenként az országban hangalapú utasításokat is megért és végrehajt, egyben felveszi a versenyt a legfejlett technológiákkal.   

2024. május 5. 11:59

Nagy a magyar cégek lemaradása a kisgyermekes anyák foglalkoztatásában

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az országban körülbelül 300 ezer főnyi potenciális munkaerő áll rendelkezésre, bár ez a szám régiónként változó. A jelenlegi gazdasági helyzetben kiemelt szükség van a kisgyermeket nevelő anyák munkaerőpiaci reintegrálásának fokozott támogatására. 

2024. május 5. 10:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55