Jövőre kezdik meghódítani az angol utakat a vezető nélküli autók

Czipperer Dia, 2014. július 30. 15:30

Az Egyesült Királyság kormánya megerősítette a hírt, miszerint a jövő évtől engedélyezik majd az utakon a vezető nélküli autókat. A tesztelés már januárban elkezdődhet.

Jelenleg a vezető nélküli járművek csupán magánutakon használhatók, ám az Egyesült Királyságban a tervek szerint már jövőre megjelennek a nyílt utakon. A kormány tervei alapján 2015 januárjától tesztelnék a járműveket. Az angol Közlekedési Minisztérium elkezdi majd felülvizsgálni a közúti törvénykezéseket, hogy alkalmassá tegyék őket az ilyen típusú járművek befogadására.

 

A Google okosautója ismert széles körben, ám a keresőóriás mellett számos más gyártó is dolgozik vezető nélküli technológia kifejlesztésé: többek között a Ford, Toyota, Audi, BMW és Hyundai is.

 

Az okosautók koncepciója a biztonságos és környezetvédő vezetés elve köré épül, a cél az, hogy csökkenjen a balesetek száma. A Volvo célja is ez – ők szintén rendelkeznek ilyen járművel –, akik szintén folytatnak tárgyalásokat ez ügyben, jelenleg a svéd hatóságokkal, hogy a DriveMe programjukat útjára indíthassák Göteborgban.

 

Szerintük a nemzeti és a helyi önkormányzatok támogatása elengedhetetlen ahhoz, ha meg akarják mutatni az embereknek a technológiában rejlő potenciált és elérni, hogy szélesebb körben elfogadják.

 

Forrás: Techradar.com

Automobil ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

A világ tíz legnagyobb e-jármű-gyártója a Continental gumiabroncsaira támaszkodott 2023-ban

A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű, teljesen elektromos járműveket gyártó vállalatának. Az előző évben ez a szám tízből kilenc volt. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben (APAC) a prémium gumiabroncsgyártó első ízben látja el az első öt legnagyobb volumenű elektromos járműgyártót elsőszerelésű autógumikkal. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA), valamint az amerikai kontinensen a vállalat emellett meg tudta tartani erős pozícióját: az öt legnagyobb volumenű gyártó továbbra is a Continental abroncsokban bízik.

2024. május 7. 11:55

Nagy hatótáv, nagy lehetőségek

A GreenGo, Budapest máig egyetlen teljesen elektromos autómegosztója olyan, nagy hatótávú autókkal bővítette flottáját, amik még egy lépéssel közelebb visznek ahhoz, hogy búcsút mondhassunk a saját autónak.

2024. május 1. 12:03

Stratégiai partnerséget kötött a Continental a DeepDrive-val

A Continental technológiai vállalat stratégiai partnerséget kötött a müncheni székhelyű DeepDrive-val az elektromos járművekhez szükséges alapvető technológiák továbbfejlesztése érdekében. 

2024. május 1. 10:21

Újabb akadály hárul el a nagy hatótávolságú e-kamionok elterjedése elől

Sikeres tesztet teljesített a Siemens: töltési rendszere 1 MW teljesítményt adott le.

A német cég prototípusát egy nagy hatótávolságú e-kamionnal tesztelték. Az új készülék több Siemens SICHARGE UC150 töltőberendezésből, ezek kimeneti teljesítményét összefogó kapcsolási kialakításból (switching matrix) és a megawatt-töltésre speciálisan kialakított diszpenzerből állt.

2024. április 28. 10:21

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36