Szabadon felhasználhatók a Tesla technológiai szabadalmai

MTI Sajtóadatbank, 2014. június 15. 10:32

Az elektromos mobilitás terjedésének támogatása és a robbanómotoros járművek egyeduralmának megtörése céljából minden jóhiszemű felhasználó számára szabadon hozzáférhetővé teszi technológiai szabadalmait a Tesla - írja az Automotive News hírportál. A döntést Elon Musk vezérigazgató csütörtökön blogjában jelentette be.

A Tesla tévedett, amikor azt gondolta, hogy technológiáját lemásolva a nagy autógyárak hatalmas gyártókapacitásukkal, értékesítési hálózatukkal és marketingerejükkel kiszoríthatják az elektromos autók piacáról – mutatott rá blogbejegyzésében Elon Musk. Szerinte a helyzet ennek pontosan az ellenkezője. A nagy autógyártók alig, vagy egyáltalán nem foglalkoznak elektromos autók gyártásával. A teljes termelésnek alig egy százalékát teszik ki az elektromos járművek. 
 

Az igazi ellenfelünk nem az a kevés elektromos autó, amelyet nem a Tesla gyárt, hanem a benzinmotoros autók özöne, amelyet a világ autóipara produkál. Meggyőződésünk, hogy a Teslának, más elektromos autógyártóknak és a világnak egyaránt hasznára válik egy gyorsan fejlődő közös technológiai platform – fogalmazott Elon Musk. 
 
Ha azután, hogy sikerült meggyőző elektromos járműveket megalkotnunk, de mások számára csak elaknásítjuk a szellemi tulajdon megszerzéséhez vezető utat, akkor tulajdonképpen saját célunkat semmisítjük megA Tesla senki ellen nem fog szabadalmi pert indítani, aki jóhiszeműen kívánja felhasználni technológiáját – jelentette ki a Tesla vezérigazgatója.
 
Az Automotive News beszámolója szerint Elon Musk egy konferenciahíváson közölte, hogy "több száz, több ezer" Tesla járművekre és az akkumulátor gyorstöltési technológiára vonatkozó szabadalom válik "nyílt forrásúvá". Megjegyezte azonban, hogy ez nem feltétlenül fog vonatkozni a japán Panasonic vállalattal közösen kifejlesztett akkumulátoregységekre. 
 
A nevükben nem nyilatkozunk. A Panasonic megtartja saját szabadalmait. Bármihez, ami közös, szükséges a beleegyezésük – mondta. A Tesla ezentúl is bejegyezteti majd szabadalomnak technológiai eredményeit, majd azt követően nyilvánítja azokat nyílt forrásúnak. 
 
Arra az esetre, ha más vállalatok akadályozási szándékkal jegyeznének be szabadalmakat, meg kell hogy előzzük őket. Sokkal többen fognak elektromos járműveket gyártani, ha szabad az út, mintha el van aknásítva.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05