USA: Titkos közösségi hálóval Kuba ellen
Több mint két éven keresztül működött a kommunista országban azzal a céllal, hogy aláássa a havannai kommunista rezsim hatalmát - jelentette az AP amerikai hírügynökség csütörtökön a projekttel kapcsolatban a birtokába jutott dokumentumokra hivatkozva.
Kubában szigorúan korlátozzák az internethez való hozzáférést. Az ország vezetői úgy tekintenek a világhálóra mint egy "vad csikóra, amelyet be kell törni".
A regisztrált kubaiaknak fogalmuk sem volt arról, hogy az amerikai külügyminisztérium egyik ügynöksége, a USAID hozta létre és irányította a közösségi hálót, ahogyan azt sem sejtették, hogy miközben ők a mikroblogon üzeneteket váltottak egymással, amerikai vállalatok gondosan összegyűjtötték személyes adataikat, abban a reményben, hogy azok a jövőben egyszer még hasznosnak bizonyulhatnak politikai célokra.
A ZunZeneo fejlesztői úgy szervezték, hogy a közösségi háló lassan, fokozatosan bővüljön, ne keltse fel a kubai hatóságok figyelmét. Abban bíztak, hogy egy idő után a felhasználók száma olyan kritikus tömeget ér majd el, hogy a külföldön élő kubai ellenzék politikai demonstrációk szervezésére tudja majd felhasználni a portált.
Nem világos, hogy a ZunZeneo-projekt törvénysértő volt-e. Az amerikai jogszabályok értelmében az ehhez hasonló titkos programokhoz elnöki jóváhagyás és a kongresszus tájékoztatása szükséges. Az AP megkeresésére a USAID munkatársai nem árulták el, ki engedélyezte a projekt elindítását és hogy a Fehér Ház tudott-e a dologról.
A projektre becslések szerint 1,6 millió dollárt (360 millió forintot) fordítottak, amelyet hivatalosan egy meg nem nevezett pakisztáni program költségeiként tüntettek fel. A ZunZeneót látszólag egy spanyolországi és egy kajmán-szigeteki vállalat működtette, azok fizették a számlákat, így a költségeket nem lehetett az Egyesült Államokig visszavezetni. Hasonló megfontolásból a felhasználók üzenetei sem amerikai, hanem két másik országban működő szervereken keresztül futottak végig.
A ZunZeneo 2012 szeptemberében hirtelen elérhetetlenné vált a kubai felhasználók számára. A kiszivárgott dokumentumok szerint ennek hátterében az állt, hogy a projekt üzemeltetői észrevették: a kubai hatóságok igyekeztek nyomon követni a mikroblogon küldött üzeneteket, és megpróbáltak betörni a közösségi háló rendszerébe.
hirado.hu
Kapcsolódó cikkek
- A Pentagon több mint háromszorosára növeli kibernetikai haderejét
- Négy hónapjába telt egy iráni hackertámadás elhárítása az amerikai haditengerészetnek
- Peking nemzetközi szinten szeretne garanciákat az internetbiztonságra
- Titkos adatgyűjtés - A The Guardian újabb leleplezésekre készül
- A szerbiai NATO-bombázás volt az egyik első kiberháború
- Pénzforgalmi adatokat is gyűjt az NSA
- Minden online titkosítást feltört az amerikai és a brit szolgálat
- A Syrian Electronic Army vállalta a felelősséget a hackertámadásokért
- Titkos adatgyűjtés - Facebook: a kormányok idén 38 ezer felhasználóról kértek adatokat
- Az NSA behatolt az ENSZ belső videokonferencia-rendszerébe is
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával
A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.
K&H: Kate tiszta nyereség
Tavasztól a kis- és középvállalkozásokat is segíti Kate, a K&H digitális pénzügyi asszisztense. A mesterséges intelligencia-alapú megoldás egyetlenként az országban hangalapú utasításokat is megért és végrehajt, egyben felveszi a versenyt a legfejlett technológiákkal.
Nagy a magyar cégek lemaradása a kisgyermekes anyák foglalkoztatásában
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az országban körülbelül 300 ezer főnyi potenciális munkaerő áll rendelkezésre, bár ez a szám régiónként változó. A jelenlegi gazdasági helyzetben kiemelt szükség van a kisgyermeket nevelő anyák munkaerőpiaci reintegrálásának fokozott támogatására.