Miskolcon bővít a Vodafone

MTI Sajtóadatbank, 2014. április 1. 14:15

Diego Massidda, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója bejelentette, hogy a cég a következő másfél évben tovább bővíti miskolci regionális ügyfélszolgálati központját. A társaság 450 millió forintot invesztál miskolci beruházásába, és 240 dolgozóval, 540-re növeli itteni létszámát.

A következő másfél évben 240 fővel bővíti a miskolci regionális ügyfélszolgálati központban dolgozók számát a VODAFONE – jelentette be ma a borsodi megyeszékhelyen Diego Massidda, a társaság vezérigazgatója. A vállalat már most is működtet ügyfélszolgálatot Miskolcon, ahol jelenleg 300-an dolgoznak, így a fejlesztést követően 540-re nő az ott dolgozók száma. A bővítéssel a Macropolis épület-komplexumban rendelkezésre álló irodaterület is jelentősen megnő, 2700-ról 4300 négyzetméterre – mondta el Diego Massidda. A létszám feltöltését a jövő év közepéig valósítják meg.


Az ügyfélszolgálat bővítésére 450 millió forintot szán a Vodafone, ezzel összesen egymilliárd forintra nő a társaság által Miskolcon befektetett összeg. A most folyamatban lévő beruházás eredményeként a miskolci létesítmény fogja kiszolgálni a mobilcég több mint 2,6 millió magyarországi ügyfelét. A központ munkatársai az elmúlt évek során a több százezer írásbeli válasz mellett több mint 9 millió hívást fogadtak és 46 millió percnyi beszélgetést folytattak az ügyfelekkel.

MTI / VG.hu

Kulcsszavak: Vodafone-hu Vodafone

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05