Megszorongatta a China Mobile-t a konkurencia

MTI Sajtóadatbank, 2014. március 21. 11:01

Csökkent a China Mobile profitja tavaly, amit a kínai cég a növekvő versenynek és az internetes üzenetküldő szolgáltatások térnyerésének tud be, ezért az új technológiák fejlesztésében látja az eredmény javításának lehetőségét.

A vállalat közleményben hozta nyilvánosságra, hogy 2013. évi profitja 121,8 milliárd jüan (4,4 ezer milliárd forint) volt, amely 2012 egészéhez képest 5,9 százalékos csökkenés, s némiképp elmarad az elemzői várakozásoktól. Az éves bevétel 8,3 százalékos növekedéssel 630,2 milliárd jüant (22,7 ezer milliárd forint) tett ki.
 

A cég az előfizetőkért folytatott, egyre élesedő versenyt okolja jövedelmezőségének visszaeséséért, emellett arra is rámutat, hogy az SMS-ek küldését drasztikusan apasztja a mobilos csevegőprogramok előtörése.
 

Az előfizetők száma alapján a China Mobile a világ legnagyobb mobilszolgáltató cége. Jelenleg az összes kínai mobilozó 1,25 milliárdos táborának 62 százaléka, 776 millió ember telefonál a cég szolgáltatásait használva, csaknem egyharmaduk pedig a vállalat 3G-s szolgáltatására is előfizet.
 

A részletes statisztikákból jól látható, hogy miközben a hangalapú szolgáltatásokból származó bevételek visszaestek, az adatforgalomból származó bevételek 24 százalékkal emelkedtek.
 

A China Mobile a jövőbeli növekedés lehetőségét éppen ennek az ágnak a fejlesztésében látja: a cég legújabb generációs, 4G-s hálózatát aktívan tervezi fejleszteni, 22 százalékkal, 225 milliárd jüanra (8,1 ezer milliárd forint) emelve az idén a tavalyi beruházási büdzsét. A vállalat 100 millió 4G-s okostelefont és táblagépet kíván értékesíteni 2014-ben.

Kulcsszavak: +céginfo China Mobile

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50