Leszakadóban az európai biztosítók a digitális technológiák alkalmazásában

forrás: Prím Online, 2013. november 26. 11:22

Lemaradóban vannak az európai biztosítók a digitális technológiák alkalmazásában. A társaságok négyötöde kevesebb mint tíz százalékát költi erre a területre az IT- és üzletfejlesztési költségvetésének. Ez messze elmarad nemcsak a globális, de az ázsiai és az amerikai átlagtól is. Az arány pedig várhatóan a közeljövőben sem változik majd – mutat rá az EY legfrissebb nemzetközi iparági felmérése, amelyben száz biztosítót kérdeztek meg világszerte.

„Az EY legfrissebb felméréséből egyértelműen kiderül, hogy leszakadóban vannak az európai biztosítók az ázsiai és amerikai társaságokhoz képest a digitális technológiák alkalmazásában. Ennek következtében egyrészt lemaradnak a szolgáltatásaik minőségének javításában vívott versenyben, másrészt nem tudnak élni az új technológiák adta költségcsökkentő lehetőségekkel sem. A társaságok számára alapvető fontosságú az egyértelmű és megfelelő alapokon nyugvó digitális üzleti terv kidolgozása, hogy hosszútávon is biztosítani tudják sikereiket a piacon” – mondta Seregdy Tamás, az EY Üzleti Tanácsadási Szolgáltatások Üzletágának igazgatója.

Az európai válaszadók 84 százaléka mondta azt, hogy kevesebb mint 10 százalékát költi az IT- és üzletfejlesztési keretének a digitális megoldásokra, amely messze elmarad a 68 százalékos világátlagtól. A legtöbb forrást az ázsiai társaságok fordítják erre a területre, a második helyen pedig az észak- és dél-amerikai cégek állnak.

Az európai biztosítók kétharmada szerint a következő évben is csak kevesebb mint tíz százalékkal növekedhet az új technológiákra szánt a források aránya. A középtávú terveik azonban jóval ambiciózusabbak: egyharmaduk több mint 50 százalékkal növelné a ráfordítást a következő öt évben, amely már jóval meghaladja a globális átlagot.

Az európaiak harmadának egyáltalán nincs digitális üzleti terve

A felmérésben részt vevő európai cégek 90 százaléka sorolta magát a digitális fejlettségi index alsó negyedébe, szemben a globális 78 százalékos átlaggal. Harmaduk nyilatkozott úgy, hogy egyáltalán nincs üzleti tervük a digitális technológiák alkalmazására – derül ki az EY iparági jelentéséből.

Több mint kétharmaduk egyesre értékelte magát az ötös skálán a digitális csatornák alkalmazásában a márkahűség kiépítésének és fenntartásának folyamatában. 76 százalékuk azt mondta, hogy csak alapvető szinten alkalmazzák az új technológiákat a fogyasztókkal való kapcsolattartás költségeinek csökkentésében.






 

Kulcsszavak: biztosítás biztosító

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

Mitől lesz okos a jövő hálózata

A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.

2024. május 6. 10:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55