Kártyás fizetés a reptéri parkolókban
Júliusra, vagyis a nyári nagy utazási szezonra az összes repülőtéri parkolóautomatát bankkártya leolvasó készülékkel látta el a Budapest Airport, így az ügyfélszolgálati irodák mellett már az összes fizető ponton lehetőség van a kártyás fizetésre a repülőtéren. Az utasok és autósok által régóta várt parkolói szolgáltatásra egyelőre még nincs sok példa az országban.
A Budapest Airport a jelenleg elérhető legjobb technológiák közül választott, ennek értelmében a legelterjedtebb bankkártya és hitelkártya típusok (MasterCard, VISA és hamarosan American Express) mellett lehetőség van érintésmentes (PayPass, PayWave) fizetésre is. A kártyát is elfogadó parkoló automaták bevezetése újabb fontos mérföldkő abban a nagyszabású fejlesztési tervben, amelyben a Budapest Airport tavaly augusztus óta több lépésben teljesen megújította a parkolási rendszerét. Az új rendszernek köszönhetően átláthatóbb és kényelmesebb lett a szolgáltatás, miközben a közlekedés biztonságosabbá vált.
„Nagyon örülünk, hogy végre elindíthattuk ezt az utasaink által már nagyon várt szolgáltatást a parkolóinkban.” – jelentette ki Manel Moreno, a Budapest Airport közúti előtér szolgáltatások vezetője. Hozzátette: „Alig egy éve kezdtük el a repülőtéri parkolás teljes megújítását, aminek köszönhetően ma már nemzetközi színvonalú szolgáltatást nyújtunk az autósok számára.”
Kapcsolódó cikkek
- Hazai know-how külföldön
- Online és mobil check-in az easyJetnél
- Repülőtereken kockázatos a wifi használata
- Budapest Airport okostelefonos alkalmazás
- PocketGuide mobilalkalmazást kínál Wizz Air
- Bankkártya-visszaélések Magyarországon
- Sziget - Tovább bővül idén a készpénzmentes fizetés eszköztára
- Virtuális „check-in” alkalmazás a Lufthansától
- Fedélzeti internet az Air France és a KLM járatain
- Repülőszimulátor-rajongók visszahozzák a Malév gépeit Budapestre
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.