hvg.hu blogverseny kilencedik alkalommal
A közösségi média irányába szélesedik a hvg.hu által kilencedik alkalommal meghirdetett blogverseny, a Goldenblog. A kiírók idén "Come On, Creatives!" szlogennel rendezik meg versenyüket.
A verseny szlogenje a Creative Commons nonprofit szervezet nevének újraértelmezése és arra utal, hogy a jó bloggerek "közjavakat" termelő kreatívok, akik inspirációt nyernek mások munkájából és másokat is inspirálnak a sajátjukkal, így tevékenységüknek közösségépítő ereje van - olvasható a közleményben.
A két hónapig tartó versenyt díjátadó zárja majd szeptember közepén. Tavaly mintegy ezerkétszáz blogot neveztek a versenyre, amelyekre összesen 48 ezren szavaztak.
Kapcsolódó cikkek
- Elindult Samsung Smart App Challenge 2013
- Robotikai világbajnokságon lettek negyedikek nyírségi diákok
- Elindult az e-útdíj rendszer
- Magyar ötlet végzett a második helyen a Telekom nemzetközi innovációs versenyén
- Megvannak az Imagine Cup döntősei
- Kreatív számítógépes alkotásokat várnak a 19 év alatti fiataloktól
- Megkezdődött a netes gyermekbarát tartalmak közötti verseny
- Hiánypótló mezőgazdasági blogot indított a Magro.hu
- Magyar diák sikere az ISEF nemzetközi tudományos és innovációs versenyen
- Törölték egy kritikus író és blogger mikroblogfiókjait a kínai hatóságok
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.