E-kereskedelem 2.0.: Globál/Lokál? – avagy merre vannak még kiaknázatlan „e-lehetőségek”?
2012. november 13-án „E-kereskedelem 2.0.:Globál/Lokál?” címmel, immár hatodik alkalommal rendezi meg Budapesten a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület (SzEK.org) őszi e-kereskedelmi konferenciáját, amelynek témája ezúttal az e-kereskedelmi piac globális- és lokális lehetőségei, a most indulók esélyei, a fejlődés és növekedés lehetséges irányai.
A rendezvény ezekre a kérdésekre keresi választ. A délelőtti plenáris szekcióban olyan neves előadók szólalnak meg, mint Dr. Oszkó Péter, aki a magyar kereskedelmi tőkebefektetésekről tart előadást, Paul Lacourbe a CEU Business School kínai származású professzora Kína kereskedelmi stratégiájáról, az új selyemútról beszél, Kis Gergely, az eNET kutatója a legfrissebb e-kereskedelmi számokat és tendenciákat hozza magával, végül Dr. Bőgel Györgytől, a CEU professzorától a nemzetközi terjeszkedés mozgatórugóiról és modelljeiről hallhatunk.
A program délután két szekcióban folytatódik. A globális szekció a nemzetközi piaccal, a lokális pedig a hazai régiók szerepével, a vidéki terjeszkedés, fejlesztés lehetőségeivel foglalkozik.
Neves hazai e-kereskedők számolnak be lokális és globális tapasztalatikról, mint például Kaprinay Zoltán, az egyik első és legnagyobb hazai közösségi vásárló portál, a Bónusz Brigád egyik tulajdonosa, Nagy Sándor, a nemrég 10 éves G'Roby Netshop Kft. vezetője, Weiler Péter a Brands.hu Magyarország első közösségi webáruházának ügyvezetője, Perger Péter, a Netpincér egyik tulajdonosa, Csupor Erik, az egy éve elindult grando.hu online pláza (Allegroup.hu Kft.) vezetője, Négyessy András, a TopShop.hu ügyvezetője, vagy Várkonyi Balázs, az Extrém Digital alapítója és máig első embere. Hallhatjuk majd a legprominensebb hazai piacterek vezetői közül a Szállás.hu-t és az Ingatlan.com-ot vezető szakembereket, és olyan új ötletek megvalósítóit, mint a Magro.hu mezőgazdasági online piactér, a Meska.hu kézműves piactér vagy a Ma este Színház! fél éve indult last minute kulturális ajánló és kedvezményportál. Szó lesz a határon túli terjeszkedés jogi- és adóvonzatairól, az új uniós fogyasztóvédelmi szabályozás követelményeiről, a távmunka megjelenéséről és a folyamatok automatizálásáról. Terítékre kerülnek a külföldön is eladható hungarikumok, s a Google Magyarország előadójának segítségével a nemzetközi kampányok marketing tapasztalatairól is hallhatunk.
Az e-kereskedelem logisztikai oldaláról is több szó esik. A Magyar Posta Logisztika 2012 nyarán a Vatera fő szállítópartnereként elindította egyedi szolgáltatáscsomagjait, amelyek elérhetők mind a vaterázó magánszemélyek, mind az Allegroup.hu Kft. oldalait használó cégek, webáruházak számára. Tőlük az együttműködés eddigi tapasztalatairól (nehézségekről és sikerekről egyaránt), valamint a jövőbeni várható fejlesztési irányokról hallhatunk. Szó lesz továbbá olyan termékek logisztikájáról, amelyeket nem lehet egyetlen központtal az egész országra kiterjedően, gazdaságosan értékesíteni, mint például a friss élelmiszerek, vagy a méretük és súlyuk miatt nehezen szállítható, vagy egyéb okból kényes árucikkek. Végül, de nem utolsó sorban hallhatunk majd az egész országot behálózó Pick Pack Pontok sikeres üzleti modelljéről, és a díjnyertes csomagátadó automatáról, a YEESBOX-ról is.
További információk, részletes program:http://szek.org/programjaink/konferenciak/e-kereskedelem-globallokal/503-program
Kapcsolódó cikkek
- Internet Hungary – A miniatürizálásé a jövő
- Együttműködés az internetes vásárlókért
- IVSZ MENTA konferencia: Kitekintés a változó világunkra
- Az e-kereskedelem dinamikus bővülésére számítanak a magyar cégek
- Fókuszban az online vásárlások
- E-kereskedelmi konferencia: igaz mesék kamaszoknak
- IX. Elektronikus Kereskedelem Konferencia – Túl a kamaszkoron (?)
- Igazodási pont - a közösségi média kulcs szerepe
- Mindent egy helyen – gyűjtőoldal nyerte a Startup versenyt
- Etikai kódex szerint működne a jövőben a közösségi vásárlás
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.