Átadták a 2012. évi Európai Feltalálói Díjakat

MTI Sajtóadatbank, 2012. június 15. 09:17

Kihirdették a 2012. évi Európai Feltalálói Díj nyerteseit – díjat kaptak mások között a wifi és a hepatitis-B elleni gyógyszer feltalálói.

Hetedik alkalommal adták át az Európai Feltalálói Díjakat, az öt kategóriában összesen 200 jelölt közül választott a nemzetközi zsűri, amelyben részt vett Rubik Ernő professzor, a Rubik-kocka megalkotója is. A díjat 2006-ban alapította az Európai Szabadalmi Hivatal (EPO), és évente adják át a soros EU-elnök országgal együttműködve. Az elismeréseket az EU soros dán elnöksége nagyszabású ünnepségén nyújtották át Koppenhágában. A díjátadáson a dán trónörökös is megjelent felesége társaságában. 

Kutatói kategóriában a hepatitisz-B betegség elleni gyógyszer francia feltalálóinak ítélték oda a díjat. A Gilles Gosselin vezetésével kifejlesztett gyógyszer az eddigi leghatásosabb gyógyír a világon mintegy 350 millió embert érintő vírus ellen.

Ipari kategóriában egy dán cég terméke vitte el a pálmát, a számítógépes eljárással egyénre szabott hallókészülék állítható elő, amely jelentősen javítja a hallásképességet. Jan Topholm családi vállalkozása a világ egyik legjelentősebb cégévé nőtte ki magát a hallókészülékek területén.

A kis- és középvállalatok közül egy német csoport találmányát, a metánnal működő, hordozható energiaforrást díjazták. Manfred Stefener készüléke nemcsak hatékonyságával, de környezetkímélő eljárásával is kitűnik.

Az Európán kívüli országok díját a wifi technológiát megteremtő eljárás feltalálóinak ítélték oda. John O’Sullivan köszönő beszédében kitért arra, milyen nehezen sikerült meggyőznie az ipart az eljárás életképességéről, hasznáról.

Életműdíjat kapott a német Josef Bille a lézeres szemműtét forradalmasító módszeréért.

Benoit Battistelli, az EPO elnöke elismerte, hogy nem könnyű kiválasztani a leginkább innovatív találmányt - de a legfontosabb szempont annak megítélése, hogy az adott találmány mennyiben hat a gazdaságra, mennyire volt sikeres a világpiacon a műszaki innováció. A díj nem jár pénzjutalommal, de a nemzetközi figyelemnek nyilvánvalóan van kézzelfogható piaci hatása – mondta el Battistelli.

Kulcsszavak: díj találmány tudomány

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09