Interaktív médiaalkalmazás a durva bánásmód ellen
A Facebook és a Time Warner Inc. vállalat elindította a „Közös erővel a durva bánásmód ellen” interaktív médiaalkalmazását, amelyen keresztül bárki – tanárok, szülők és diákok – személyesen is elkötelezheti magát a durva bánásmód elleni küzdelem mellett, és másokat is meghívhatnak, hogy csatlakozzanak e kezdeményezéshez.A Facebook, a CNN, a Cartoon Network és a Time Inc. minden eszközt bevetnek annak érdekében, hogy az alkalmazást minél hatékonyabban népszerűsítsék több százmillió fős közönségük körében. A kezdeményezéshez a mai napig több mint 110 ezren csatlakoztak.
A két vállalat az alkalmazás elindítása mellett a CNN-en futó Anderson Cooper 360° műsor keretében speciális, a témába vágó különkiadással is jelentkezik, immár másodjára. A műsornak, amely október 9-én, vasárnap, este 20:00 órakor lesz látható, a New Jersey-beli Rutgers Egyetem ad otthont. A műsor házigazdája, Anderson Cooper, aki már számos, erőszakos cselekményről szóló történetet osztott meg a nézőkkel, most teljesen új megvilágításba helyezi az iskolai verekedés és durva bánásmód okait. A diákokkal, családtagokkal és szakértőkkel folytatott beszélgetések során azt próbálja kideríteni, hogy a felvilágosítás és a szabályozás terén tett lépések, illetve a kiemelt médiafigyelem segített-e az elmúlt év során a durva bánásmód elterjedtségének visszaszorításában.
Számos híresség – köztük Selena Gomez és Enrique Iglesias, továbbá CJ Manigo, Ali Sepasyar és Jackson Rogow, a Cartoon Network Egyesült Államok-beli „Dude, What Would Happen” c. műsorának házigazdái – az elsők között tett hivatalosan fogadalmat, hogy felemelik a hangjukat a durva bánásmód ellen, és másokat is arra kértek, hogy kövessék a példájukat. Ezek a közismert emberek saját tapasztalataikat is megosztják azzal kapcsolatban, hogy ők hogyan léptek fel – sikeresen vagy sikertelenül – a durva bánásmód ellen, és elmondják, reményeik szerint mit hoz majd a jövő ezen a téren.
„A Közös erővel a durva bánásmód ellen alkalmazás alapgondolata az volt, hogy a diákok, tanárok és szülők maguk is felléphetnek a durva bánásmód ellen, ha felemelik a hangjukat, amikor ilyet tapasztalnak” – magyarázza Marne Levine, a Facebook globális közönségkapcsolati aligazgatója. „A kampánnyal a gyermekek biztonsága melletti töretlen elkötelezettségünket is ki szeretnénk fejezni. A Time Warnerrel való együttműködéstől azt reméljük, hogy több millió embert ösztönözhetünk a durva bánásmóddal szembeni aktív fellépésre.”
„A Közös erővel a durva bánásmód ellen alkalmazás mai bemutatása azon projektjeink sorába illeszkedik, amelyek ezzel az alapvető fontosságú kérdéssel foglalkoznak" – teszi hozzá Stuart Snyder, a Cartoon Network elnöke és vezérigazgatója. „A Time Warnernél dolgozó partnereink nevében is elmondhatom, nagyon büszkék vagyunk a két vállalat e téren elért közös eredményeire és mindazokra az erőfeszítésekre, amelyeket azért tettünk, hogy a gyerekek és a szülők számára lehetőséget teremtsünk a durva bánásmód és megfélemlítés elleni hatékony fellépésre.”
Kapcsolódó cikkek
- Y Magazin: iPad-férfimagazint indít a Sanoma
- Orosz elnökválasztás - Szexuális töltetű Putyin-reklámok a neten
- Elhunyt Andrew Breitbart amerikai konzervatív blogger
- Twitter és Facebook nélküli böjtölést tanácsolt egy olasz pap
- Február végétől megújul a Sulinet portál
- Új szolgáltatások és megújult dizájn a Kütyü Magazin weboldalán
- Így neteztünk 2011-ben
- Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten
- Fizetőssé teszi internetes tartalmait a jövőben a Neue Zürcher Zeitung
- Felháborodás fogadja a twitteres cenzúrát - Üres címlap, digitálisan (2. rész)
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.