Pert nyert a Média Hungary szervezője a Club Tihannyal szemben
Az ügy háttere, hogy a Média Hungária Konferenciairoda 13 éven át folyamatosan a Club Tihanyban rendezte meg a Média Hungary és Internet Hungary konferenciákat minden év májusában, illetve októberében. A 15. születésnapját ünneplő Média Hungary konferenciát a szervezők természetesen 2010-ben is a szokott helyszínen kívánták megtartani, s ehhez a sok év alatt kialakult módon gondoskodott is a Club Tihany lefoglalásáról. A szállodát üzemeltető Club Tihany Zrt. azonban május 10-én - azaz mindössze egy héttel (!) az évente 1200-1300 főt vonzó kétnapos konferencia előtt - arról tájékoztatta több mint egy évtizede együttműködő partnerét, hogy a hónapokkal korábban, közösen kijelölt és megállapodott időpontban mégis más rendezvény, illetve konferencia számára biztosítja a Club Tihany teljes kapacitását (szálláskontingens, ellátás, egyéb szolgáltatások és a kapcsolódó infrastruktúra).
A szervezők a rendelkezésre álló egyetlen hét alatt a konferenciát „áttelepítették” Balatonfüredre (ld. tavaly májusi cikkünk: Helyszínváltás öt nappal a Média Hungária előtt), ahol a konferencia végül több mint 1200 résztvevővel sikeresen lezajlott. A költözés azonban jelentős többletköltséggel járt, ezért a Média Hungária a konferenciát követően kártérítési igényt jelentett be a Club Tihanyhoz. Mivel ez nem hozott eredményt, a társaság a Veszprém Megyei Bírósághoz fordult kárai megítéléséért, ami a Veszprém Megyei Bíróság első fokon megítélt a megyei bíróság megállapította, hogy a Club Tihany kárt okozott a Media Hungária Bt. felperesnek, amelyet meg kell térítenie.
Kapcsolódó cikkek
- Amerikába mennek a legjobb startup-ok
- Open Source 2012 – Az innováció motorja
- Mobil programfüzet az Evolution résztvevőinek
- HWSW-konferencia annak, aki nemcsak nézi, hanem csinálja is a tévét
- Smartmobil '12 - A mobil az első!
- Evolution: egy új konferencia az online marketing legújabb eszközeiről
- Mobilfejlesztők, figyelem: hamarosan indul a Mobile Developers Day
- ICT Day 2012: Stratégiához a technológiát
- Állami megrendelésekben reménykedik az IT-szakma
- Infotér konferencia - Soltész Miklós: egységes informatikai rendszerre van szükség a szociális ellátásban
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.