Izgalmas témák az e-ker. konferencián: mennyiségi kedvezményből közösségi vásárlás
Már a kínai piacon is megtanulhattuk, hogy csak akkor lesz valóban "nágyon otccó" a pamuttrikó, ha hármat vagy ötöt viszünk belőle, a nagybani vásárlás jelentős megtakarításokat hozhat. Ezen az elven működik a közösségi vásárlás - amely a május 5-ére és 6-ára meghirdetett VIII. Elektronikus Kereskedelmi Konferencia egyik főtémája -: az interneten hozzunk össze több tucatnyi vevőt az adott termékre, s akkor mindenki megkaphatja egyetlen darabra is a nagybani kedvezményt.
A témához elsőként az e-kereskedelmi konferenciát rendező Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért (SZEK.org) elnöke, Kis Ervin Egon szól hozzá, szekptikusan teszi fel a kérdést: vajon meddig működőképes a modell... és min múlik a sikere? Ezt követően - mivel a közösségi vásárlás többféle típusa is megvalósult a magyar piacon - a 4 eltérő modellt képviselő magyar cég mutatja be 5-5 percben a saját üzleti módszereit. Bögel György SZEK.org elnökségi tag vezeti a bemutatkozások nyomán kialakuló vitát, majd jön a nemzetközi kitekintés: Shehryar Piracha, a Kupon Világ ügyvezető igazgatója mutatja be korábbi munkahelyét, a közösségi kereskedelem etalonjának számító Groupon-t.
A SZEK.org konferenciákról szóló filmelőzetesben (ld.: http://video.prim.hu/video/
Mindez a VIII. Elektronikus kereskedelmi Konferenciának csak az egyik - az első nap délelőttjébe beférő - fontos témája, emellett szó lesz a mobil-kereskedelemről, a kockázati tőke bevonásának lehetőségeiről, az online marketingről és az e-kereskedelmet érintő további fontos kérdésekről.
Kapcsolódó cikkek
- Közösségi vásárlás, m-commerce: VIII. Elektronikus Kereskedelem Konferencia
- e-Commerce 2011: konferencia az online kereskedelemről
- 13 stratégia, hogy megtöbbszörözzük weboldalunk látogatottságát
- Két konferencia az online kereskedelemről
- Webshopban is árul a Lindab
- A Groupon Kínába készül?
- Neten is lehet majd vásárolni a Maestro kártyákkal
- A ma kezdődő kínai újév találkozása az információs társadalommal
- Lendületesen kezdték az évet az online kereskedők
- Egyötödével nőtt tavaly az online-kiskereskedelem forgalma Európában
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
Először szerzett aranyérmet magyar csapat a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián
Az idén Szíria által rendezett Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpia (IIOT) világversenyt a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjai nyerték meg a tíz résztvevő csapat közül. A világverseny előkészületeihez is jelentősen hozzájárult Magyarország, hiszen az idei versenyre kiválasztott feladatok kétharmadát magyarok állították össze.