A Foxconn Kínán belül is az alacsonyabb bérű helyekre telepít át

MTI Sajtóadatbank, 2011. március 7. 08:40

A Magyarországon is érdekeltséggel rendelkező tajvani Foxconn nemcsak dolgozóinak országok közti áttelepítésével igyekszik költségeit lefaragni; most Kínán belül is az alacsonyabb bérű területekre csoportosítja át termelését és több százezer dolgozóját.

A világ legnagyobb elektronikai összeszerelője eddigi legfontosabb kínai termelési központjából, Sencsenből (Shenzhen) akarja áttelepíteni 200 ezer dolgozóját az ország belső részeibe, ahol a bérszínvonal jelentősen alacsonyabb.

A Hongkong közelében fekvő Sencsenben az egymillió kínai Foxconn alkalmazott fele, mintegy 500 ezer ember dolgozik. A következő években - a cég szóvivőjének nyilatkozata szerint - ebből 200 ezer munkahelyet az ország belső részeibe telepítenek át.

A sencseni telephely ugyanakkor nem szűnik meg, a Foxconn termelési és kutatási központtá alakítaná, ahol főleg mérnöki, kutatói és tervezői munkahelyek létesülnének.

A Foxconn korábbi bejelentése szerint csak az idén mintegy 400 ezer új munkahelyet hozna létre Kínában, ezek többségét a gazdaságilag legfejletlenebb belső és északi körzetekben.

A Foxconn elektronikai berendezéseket szerel össze más neves elektronikai cégek megrendelésére; legnagyobb partnere a Dell, a Hewlett-Packard és az Apple.

A cég kínai dolgozóinak jelentős fizetésemelését jelentette be a múlt nyáron, miután sencseni gyárában számos öngyilkosság történt, és ezeket összefüggésbe hozták a munkakörülményekkel, illetve a fizetésekkel.

Magyarországon a Foxconn a legjelentősebb tajvani befektető  3 magyarországi üzemében csaknem 6 ezer embert foglalkoztat.

Kulcsszavak: Kína +céginfo Foxconn

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

A hétköznapi élet során egyre több olyan impulzussal találkozunk, ami idegen nyelvhez kötött. Így vannak ezzel a pedagógusok is, akiknek a kezében páratlan lehetőség van: azok a tanárok ugyanis, akik még nem beszélnek angolul vagy németül, vagy esetleg magasabb szintre emelnék a nyelvtudásukat, esetleg csak gyakorolnák a kiejtésüket, bővítenék a  szókincsüket, térítésmentes nyelvtanulási lehetőséget tudhatnak magukénak. A KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modulja (IFM) ugyanis térítésmentes lehetőséget biztosít minderre a pedagógusoknak is, akik közül már több ezren használják a felületet.

2024. március 29. 13:30

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05