A válság végét jelzi a CES elektronikai vásár sikere
A vasárnap befejeződött technológiai seregszemlén a 2009-eshez mérhető nagyságrendben vettek részt kiállítók, mintegy 2.700 fejlett technológiai vállalat mutatta be újdonságait. A látogatók száma 20 ezerrel haladta meg a tavalyit és elérte a 140 ezret. Ebből 30 ezer külföldi volt, több mint a korábbi években.
Az eseményen minden a tablet számítógépek körül forgott: a világ minden tájáról érkezett gyártók több mint nyolcvan modellt mutattak be. A legismertebbek közül, például a Motorola és az Asus pedig már kifejezetten a Google erre a kategóriára optimalizált Honeycomb operációs rendszeren futó táblagépeket is bemutattak.
A vásáron debütált a nagysebességű LTE mobil távközlési protokoll is és nagy figyelem övezte a technológiai standardra épülő készülékeket, a Samsung "4G LTE" okostelefonját, illetve a Dell "Streak 7" tablet számítógépét is.
A cnet.com elektronikai ágazati hírportál a vásár kiemelkedő technológiai innovációjának a Motorola "Xoom" készülékét jelölte meg, mivel a Google Android 3.0 operációs rendszeren futó tablet jóval több funkcióval rendelkezik, mint az iPad. A "Best of Show" rangot nyerte el még az Intel integrált grafikai egységet tartalmazó új processzor generációja a "Sandy Bridge" is, valamint a térhatású kép megjelenítéséhez speciális szemüveget nem igénylő új Toshiba 3D képernyő prototípus is.
Kapcsolódó cikkek
- „Felhőben” képzelik el jövőjüket a magyar kisvállalkozások
- Az internet növeli a gazdaság teljesítményét és segít a munkaerő megtartásában
- Virtualizáció és felhő elfogadási trendek
- Mi várható a memóriapiacon 2012-ben?
- Ezermilliárd dollár fölé nőhet a szórakoztató elektronikai ipar bevétele az idén
- Online ügyfélszerzés és ügyfélmegtartás recesszióban
- Az előfizetők 20 százalékának van okostelefonja
- Felhőszolgáltatás – Az új üzleti modell
- Cisco: négy év alatt tizenkétszeresére nő a cloud-adatforgalom
- A hirdetési piac jövője miatt aggódik a kínai Sina Corp.
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Európai akciók a kibocsátásmentességért
Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá. A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.
3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes
Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél.
Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő
Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.
Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg
Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.
Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.