Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja

forrás: Prím Online, 2024. május 16. 19:47

A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.

A Startup Safari egy 2012-ben indult kezdeményezés, melynek fő célja a startupok világának megismertetése valódi munkakörnyezetben. A konferenciasorozat a világ számos városát meghódította már, többek között Rómát, Bakut, Amszterdamot, Párizs és Berlint is, Budapesten az elmúlt évek hibrid formája után júniusban ismét személyes találkozásokra és tudásmegosztásra nyílik lehetőség. Idén a 12 tematikus útvonalon olyan coworking irodák és partnerintézmények várják az érdeklődőket, mint a Create26, a Loffice, KUBIK, Start it @K&H, STRT, NIÜ és az Adaptér.

 

A rendezvény témáinak meghatározó irányvonala között szerepel a Startup ökoszisztéma finanszírozási és üzleti környezete, valamint annak változásai. Ezért kiemelt helyen kezelik a jelenlegi nemzetközi és hazai finanszírozási lehetőségeket, illetve a jól működő üzleti modellváltásokat. A kockázati tőkebefektetéseken túl tárgyalni fogják az egyéb alternatív finanszírozási forrásokat is, előadókat várnak az MFOI, Kreatív Európa program és az EIT különböző iparági programvezetőitől, mint például az EIT Culture and Creativity, EIT Health, EIT Digital és a GreenBrother (az EIT InnoEnergy és Urban Mobility magyarországi partnerei). Továbbá a hazai inkubátorszcéna legtöbb képviselőjétől és néhány nemzetközi szereplőtől, illetve a crowdfunding piac meghatározó képviselőitől, akik tájékoztató előadást tartanak az aktuális pályázati lehetőségekről is.

 

A rendezvény kifejezett célja, hogy ne csak az állandóan ismételgetett példák és a mindenhol bemutatott szereplők jelenjenek meg újra, hanem a valóban aktuális kérdéseket vitassák meg azok, akik a legjobb és legfrissebb gyakorlati eseteket tudják bemutatni. 

 

 

A Safari előestéjén, június 10-én a Tőkeportál és az Impact Hub Budapest szervezésében a startup ökoszisztéma fenntartható fejlődésének motorjai kerülnek fókuszba: az inkubáció és a crowdfunding. Az eseményen előadásokkal, panelbeszélgetésekkel és pitch versennyel nyitják meg a június 11-ei konferenciát.

 

A Startup Safari idén együttműködve a Startup Hungary, a Design Terminal, a NIÜ, HSUP, OUVC szervezetekkel nagy hangsúlyt fektet arra, hogy körüljárja, hogyan fest a magyar startup világ, és milyen helyzetben van nemzetközi mércével mérve, de természetesen sok inspiráló történetet is meghallgathatunk, amelyek segítenek megérteni az erősségeket és a lehetőségeket a startup alapítás előtt állók és a szcénában már otthonosan mozgók számára is.

 

Az előadásokon és előadókon keresztül olyan cégek kulisszái és történetei mögé lehet bepillantást nyerni, mint a Blockchain és a DigitalTech EDIH, a Veszprém-Balaton 2023, 22.design, IseeQ, Budapest Enterprise Agency, Digital Thinkers és még sokan mások. Idén ismét a következő generáció innovátoraival is megismerkedhetünk, ugyanis az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem is bemutatkozik: részt vehetünk ELTE-HSUP Innovációs és Pitch Eventen, Innovációs Laboron, de izgalmas panelbeszélgetéseket is hallhatunk sikeres egyetemi spinoffokról, s egyetemi vállalkozásindításról a Duna régióban.

 

Az esemény kiemelt támogatójaként az OXO Thechnologies Holding egy nyilvános igazgatósági ülés megtekintésére enged bebocsájtást, valamint a résztvevők az OXO CoffeeBreak élő podcast felvételein is érdekes beszélgetéseket hallgathatnak meg Balogh Petyával, Györkő Zoltánnal, Hradszki Lászlóval, Csillag Péterrel és Szabó Balázzsal. 

 

Az érdeklődők természetesen a startup ökoszisztéma legfontosabb szereplőivel, a befektetőkkel is találkozhatnak – például a Reverse Pitch program keretében, ahol ezúttal „fordul a kocka” –amikor a befektetők állnak a startupperek elé, hogy az általuk nyújtott lehetőségeket, erősségeiket és előnyeiket bemutassák. Mindemellett a Safarin a vállalkozni vágyóknak és a startuppereknek lehetőség nyílik befektetőkkel és pénzügyi szakemberekkel személyesen is beszélni az MBH Fintechlab és STRT által szervezett speed mentoring során. A workshopok esetében is igencsak interaktív tudásmegosztásra lehet számítani, ugyanis saját üzleti folyamataik megértéséhez kapnak segítséget, gyakorlati tippeket a termékfejlesztéstől a marketingig sok hasznos témában, de nagy hangsúlyt kap az önismeret és a személyes skillek fejlesztése is, valamint a mentális egészség is.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az LG új kampánya megtanít arra, hogyan nevelhetjük a hírfolyamaink algoritmusait

Az LG Electronics (LG) elindította Optimism your feed nevű globális kampányát. Az akció elsődleges célja, hogy pozitív és inspiráló tartalmak közzétételére ösztönözze a felhasználókat, és ezáltal egy optimistább hangulatot teremtsen a közösségimédia-platformokon. 

2024. május 31. 18:34

Szerte a világban népszerű az amerikai magyar „nyomokat” bemutató applikáció

Három éve indult útjára a digitális “jenki huszár”, azaz a Hello HuGo nevű applikáció, amely felhasználóbarát módon gyűjti össze a lehető legtöbb magyar vonatkozású pontot az USA-ban, amiből eddig több, mint 1500 található az appon. A ma már nívódíjas alkalmazást több, mint tízezer ember használja az Atlanti-óceánon innen és túl, Ausztráliától, Kanadán át Indiában, Belgiumban, Franciaországban, Mexikóban, Jamaikában és még több más országban keltette föl az emberek érdeklődését.

2024. május 31. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52