Eljött a mikrogrid ideje – Saját hálózat biztosíthatja a fenntartható, stabil energiaellátást

forrás: Prím Online, 2024. március 7. 13:15

A hagyományos áramhálózatok világszerte és Magyarországon is egyre nagyobb nyomás alá kerülnek, ahogy robbanásszerűen emelkedik a villamosenergia-igény, tömegesen jelennek meg megújuló termelő egységek, és változnak a felhasználói szokások. Az üzemeltetőknek emellett a klímavédelmi, az ellátásbiztonsági és a megfizethetőségi szempontoknak egyszerre kell megfelelniük. Ezekre a kihívásokra kínál hatékony választ a mikrogrid.

 

Saját hálózat, számos előnnyel 

 

„Egy iparvállalat telephelyét, egy irodakomplexumot vagy kisebb településeket a mikrogridek segítségével akár jelentős részben függetleníteni lehet a közcélú áramhálózattól.” – magyarázza Vass József, a Siemens Zrt. Smart Infrastructure divíziójának villamosenergia-hálózattal kapcsolatos és digitalizációs üzletfejlesztésért felelős szakembere. – „Ez rugalmasabbá, így megbízhatóbbá teszi az elektromos ellátást, csökkenti az adott felhasználó energiaszámláját, emellett a megújuló energiaforrások, például naperőművek használatával fenntartható és környezetkímélő megoldás is. Mindeközben akár egy új bevételi forrás alapjait is megteremtheti a résztvevők számára.”

 

Azaz ezek az önálló helyi elosztóhálózatként működő, intelligens rendszerek mindig a pillanatnyi igényeknek megfelelően és az aktuális energiaárak figyelembevételével, mesterséges intelligenciát is használva, folyamatosan finomhangolják egy-egy épület vagy akár több létesítmény energiagazdálkodását. Ehhez összefogják a hozzájuk csatlakozó villamosenergia-termelő, -tároló és -fogyasztó berendezéseket. Ezekről valós idejű adatokat kapnak okos szenzorokon és kommunikációképes eszközökön keresztül, amelyeket gyakran felhőalapú rendszerek segítségével tárolnak és elemeznek. 

 

Kiegyensúlyozott áramellátás, a megújulók integrációjával

 

2027-ig várhatóan az összes új áramtermelő kapacitás mintegy 90 százalékát a megújulók tehetik ki, amelyből 80 százalék az időjárásfüggő (nap- és szélenergia) technológiákhoz fog fűződni. Ezek előrejelzési bizonytalanságai és váratlan ingadozásai rendszerszinten okozhatnak ellátásbiztonsági problémákat, amelyeket a korábbiaknál jóval magasabb fokú intelligencia és automatizáció alkalmazásával lehet elkerülni. 

 

A mikrogridek digitális megoldások segítségével folyamatosan felügyelik az eszközök állapotát, aktuális termelését és fogyasztását, így az algoritmusokra támaszkodva pillanatokon belül, automatikusan reagálnak az energiatermelésében bekövetkező változásokra. Ezáltal képesek kiegyensúlyozni a termelési ingadozásokat és a csúcsterhelési időszakokat („peak shaving”). Az alacsony fogyasztású vagy megújulóenergia-túltermelési időszakokban eltárolják az energiát, áramszünet esetén pedig a szükséges saját kapacitásokat elindítva biztosítják a zavartalan ellátást, majd a szünetet követően újraszinkronizálják a rendszert az elosztó hálózattal.

 

 

Mikrogrides példák: e-töltés, irodaház, ipari naperőmű

 

Amellett, hogy a mikrogridek tiszta, jövőálló rendszerekként fenntarthatóbbá teszik az energiatermelést, skálázhatóságuknak és rugalmasságuknak köszönhetően változatos körülmények között, számos célra telepíthetőek. 

 

Tipikusan ilyen, gyorsan megtérülő befektetés lehet a hazánkban is egyre jelentősebbé váló e-mobilitás területe. Például a benzinkutak könnyebben szélesíthetik szolgáltatásaik körét elektromos töltéssel, ha a rendelkezésükre álló villamos energiát a korábbinál hatékonyabban „osztja el” egy mikrogrid rendszer. Így ahelyett, hogy költség- és időigényes elektromos hálózati infrastruktúra-bővítésbe kellene beruházniuk, önálló rendszert is kialakíthatnak, naperőmű és energiatároló alkalmazásával. Nagyobb méretű e-flották esetében pedig a töltőegységek igény szerinti teljesítménykiosztását, vagy a holtidőkben a „felesleges” energia értékesítését is szabályozhatják mikrogriddel. 

 

A mikrogridek emellett az áramszolgáltatóval való folyamatos kommunikáción alapuló vezérléssel nagyobb, akár akkumulátoros energiatárolóval kombinált, napelemparkok termelését szintén képesek optimalizálni. Magyarországon például már létezik olyan ipari naperőmű, amelynek szabályozását egy új, mikrogridhez hasonló technológia látja el. Ez a szoftveres megoldás automatikusan a pillanatnyi telephelyi igényekhez igazítja a napelemek termelését.

 

A nemzetközi szintérre kitekintve pedig a mikrogridek már többszörösen bizonyítottak: egyetemi campusok, irodaházak energiaellátását teszik hatékonyabbá, illetve fenntarthatóbbá. Például így működik a Siemens bécsi és müncheni központja is. 

 

A technológiáról készült tanulmány teljes terjedelmében, rövid regisztrációt követően, erről az oldalról letölthető

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36