PlanRadar útmutató az építőipari vállalatok jövőbeni sikeréhez

forrás: Prím Online, 2023. december 22. 16:20

A közelmúlt történései egyértelműen azt igazolják, hogy azok az építőipari cégek kerülhetnek ki megerősödve az ágazatot sújtó recesszióból, amelyek határozott és gyors lépéseket tesznek az innovatív megoldások és a fejlett technológiák alkalmazásának bevezetésére. Azok a vállalatok, amelyek idejében végrehajtják a kulcsfontosságú változtatásokat az építési projektek irányításában, komoly előnyre tehetnek szert versenytársaikkal szemben 2024-ben – és még sok éven át. Az építőipari szoftverét Magyarországon is forgalmazó bécsi székhelyű PlanRadar az építési projektmenedzsment jövőjével foglalkozó szakmai útmutatójában azt foglalta össze, hogy a digitalizáció hogyan támogatja az ágazat sikeres talpra állását a jövőben. 

A gazdaság számos más területéhez hasonlóan a hazai építőipar is megszenvedte a világjárványt, az ellátási láncok szakadozása miatt kialakult problémákat, az energiaárak emelkedését, az alapanyagköltségek megugrását, a magas inflációt, a szakképzett munkaerő hiányát. A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint 2023 szeptemberében a termelés volumene 6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A mostani környezetben minden eddiginél nagyobb kihívást jelent egy építési projekt nyereségességének biztosítása. A kedvezőtlen változások feltárták a hagyományos üzleti gyakorlatok gyengeségeit, alkalmazkodásra kényszerítették a piaci szereplőket, ugyanakkor új lehetőségeket is kínálnak számukra. A PlanRadar szakmai útmutatója idézi a Global Data kutatóközpont előrejelzését, amely szerint az építési projektmenedzsment hosszabb távú kilátásai kedvezőek, a következő három évben, világszinten 2 százalékos növekedés várható, azonban rövid távon továbbra is erőteljesek a kihívások. De van megoldás.

 

 

A digitalizációban rejlő lehetőségek

 

A digitális technológia az elmúlt 20 évben gyakorlatilag minden iparágat megváltoztatott, jelentősen növelve a termelékenységet, a hatékonyságot. Az építőipar lemaradása azonban tetemes, még a projektmenedzsment területén is, ahol ugyan rendelkezésre állnak az új technológiák, ennek ellenére a vállalatok 42,5 százaléka nem használ semmilyen szoftvert, ragaszkodik, a hagyományos, papíralapú megoldásokhoz. A PlanRadar szakmai útmutatója szerint azonban érik a változás, egyre többen ismerik fel és használják ki a digitalizációban rejlő lehetőségeket. Ezek az eszközök javítják a tervezési döntéseket, ösztönzik az együttműködést, erősitik a kommunikációt, időben feltárják az ellentmondásokat és a téves feltételezéseket, automatikusan azonosítják a költségtúllépéseket vagy a tervekben szereplő hibás kalkulációkat.

 

„A digitális projektmenedzsment egyre inkább normává válik, ezért a jövő menedzsereinek munkamódszerei és a sikerhez szükséges készségei is megváltoznak. A digitális eszközök fontos előnye, hogy egységes, könnyen kezelhető, áttekinthető platformot biztosítanak a kommunikációhoz és a feladatkezeléshez a projekt összes tagja számára. Így a hibák valós időben azonosíthatóak, ellenőrizhető módon, gyorsan elháríthatóak, ami lehetővé teszi a feladatok határidőn és költségvetésen belüli elvégzését” – mondja Simon Szilárd, a PlanRadar magyarországi csapatának képviselője.

 

A digitalizáció egyre inkább nélkülözhetetlenné válik a projektekhez kapcsolódó adminisztrációban, a különböző folyamatok megfelelő dokumentálásában. A piacon elérhető szoftverek segítségével a menedzserek ma már megbízható, egyértelmű és a jogszabályoknak megfelelő jelentéseket készíthetnek másodpercek alatt, amivel naponta több munkaórát takaríthatnak meg. Az egyértelmű és jól áttekinthető dokumentáció ráadásul megkönnyíti a konfliktusok gyors rendezését, megakadályozhat egy hosszadalmas és költséges jogvitát a felek között. A PlanRadar szakmai útmutatóját a cég weboldalán, erre a linkre kattintva érik el az érdeklődők: Az építési projektmenedzsment jövője - PlanRadar.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36