Negatív hatása lenne a jelenlegi formájú MI-törvény elfogadásának

forrás: Prím Online, 2023. november 30. 16:11

Több meghatározó európai szakmai szervezet, köztük az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége szerint is versenyhátrányba kerülhetnek az európai vállalkozások, ha az AI Act (a mesterséges intelligenciát szabályozó EU-s törvény) tervezetéhez nemrég a spanyol elnökség által benyújtott jogszabályszöveget fogadnák el. 

A háromoldalú tárgyalások szakaszában ugyanis az a javaslat született, hogy az MI-alapmodellekre, az általános felhasználású MI-megoldásokra és a generatív mesterséges intelligenciára a kockázatalapú felhasználási rendszeren túl egy külön szabályozás is vonatkozzon. Az ilyen jellegű termékeket fejlesztő vállalatokra így plusz megfelelési teher hárulna, amely gátolja az innovációt, és akár a cégek Európából való kivonulásához is vezethet. A szakmai szervezetek közös állásfoglalással hívták fel az uniós döntéshozók figyelmét a problémára.

 

Miközben az Európai Unióban mindössze a vállalatok 8 százaléka használ mesterségesintelligencia-megoldásokat és az MI-unikornisok alig 3 százaléka származik az EU-ból, az uniós MI-szabályozásba épp most került be egy olyan javaslat, amely elfogadás esetén még inkább akadályozhatja, hogy fejlődést lehessen elérni ezen a területen.

 

 

Az unió jelentős lépéseket tett annak érdekében, hogy a technológia etikus és biztonságos felhasználását biztosítsa, és ezzel kereteket adjon a jövőbeli fejlesztéseknek. Az uniós AI Act, amelynek tervezetét májusban fogadták el, előremutató, kockázatalapú megközelítést javasolt a mesterségesintelligencia-megoldások kategorizálására, és ezen kockázatok alapján rótt a megoldásokat fejlesztő és használó vállalatokra megfelelési kötelezettségeket. Amennyiben a törvényt a javasolt kiegészítéssel fogadják el, az ún. nagyhatású (high-impact) MI-, generatív vagy általános felhasználású mesterséges intelligencia modelleket fejlesztő cégeknek további megfelelési terhei keletkeznek.

 

Az egyik legjelentősebb ezek közül, hogy meg kell becsülniük a potenciális rendszerkockázatokat, különös tekintettel az alapvető jogok gyakorlását, közegészségügyet, a környezet és a kiskorúak védelmét érintő negatív hatásokra. Emellett be kell vezetniük erőforrás-, és hulladékgazdálkodási szabványokat, továbbá listázni kell őket abban a nyilvános adatbázisban, amely eredendően azokat a fejlesztéseket tartalmazza, amelyek esetében jelentős kockázata van a károkozásnak. 

 

Több mint 30 európai szakmai szövetség, köztük az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége közösen hívja fel a figyelmet, milyen negatív hatása lenne az európai vállalkozások versenyképességére és innovációs képességeire, ha az alapmodellek, generatív MI- és általános használatú MI-megoldások fejlesztőire a kockázatalapú megközelítésen kívül további megfelelési követelmények is vonatkoznának. 

 

„Magyarországon az európai átlagnál is jóval alacsonyabb, mindössze 3 százalékos a mesterséges intelligenciát használó vállalkozások száma. A magyar gazdaság elemi érdeke is, hogy minél több olyan cég jelenjen meg a piacon, amely előremutató alapmodelleket, generatív vagy általános felhasználású MI-megoldásokat készít, hogy azok használatára építve a vállalkozások széles rétege tudja fejleszteni saját tevékenységét. Az Európai Parlament elemzései szerint akár 37 százalékos termelékenységnövekedés is elérhető 2035-ig a mesterséges intelligenciának köszönhetően, ezt a lehetőséget nem veszíthetjük el egy nem kellően átgondolt javaslat miatt” – indokolta Tajthy Krisztina, az IVSZ főtitkára, hogy miért csatlakozott az állásfoglalás megfogalmazásához a szervezet.

 

Az állásfoglalást aláíró szakmai szövetségek egyetértenek abban, hogy az AI Actnek nem technológiákat kell szabályoznia, hanem biztonságos, de az innovációt is ösztönző körülményeket kell teremtenie.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

360 fokos felmérést készített az IAB az influencerpiacról

Kik, milyen platformokon és hányan követnek ma influencereket? Mennyire tartják őket hitelesnek, és hányan vásárolnak terméket ajánlásaikra? Milyen típusai vannak az influencertartalmat fogyasztóknak? És a piaci szakemberek vajon mennyire látják hatékonynak az influenceres együttműködéseket?

2024. május 10. 20:41

Csúcstechnológiás cukormonitorozó rendszert vezet be itthon a magyar 77 Elektronika Kft.

A száz százalékban magyar 77 Elektronika Kft. új generációs, folyamatos cukormonitorozó rendszert vezet be itthon. A hazai piacon úttörőnek számító, magyar nyelven működő, egybeépített szenzor-távadó eszköz az eddiginél sokkal felhasználóbarátabb megoldást biztosít a diabéteszesek számára, amely a nap 24 órájában folyamatosan méri a szöveti cukorszintet. 

2024. május 10. 19:25

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Magyar szakember nyerte az International Loyalty Awards „Év Embere” díját

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 16:00

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36