Közeleg a Startup Világbajnokság budapesti fordulója
Még néhány napig jelentkezhetnek a hazai startupok a Startup Világbajnokságra. November 10-én zárul a nevezés a nemzetközi rendezvény budapesti fordulójára. A győztes a verseny segítségével eljuthat a San Franciscó-i Startup Világbajnokság döntőjéig, ahol 1 millió dollár befektetést nyer a győztes!
Budapest újra a startupok versengésének középpontjába kerül, a Pozi.io magyar alapítású nemzetközi innovációs platform november 16-án rendezi meg a Startup Világbajnokság Budapesti fordulóját. Ez a megmérettetés olyan fiatal tehetségeknek kínál lehetőséget, akik nem csupán innovatív ötleteiket és technológiai fejlesztéseiket akarják bemutatni, de nemzetközi kapcsolataikat fejleszteni szeretnék.
Ehhez első lépésként jelentkezni kell a versenyre november 10-ig, majd meg kell nyerni a budapesti elődöntőt. Jelentkezni a Pozi.io oldalán keresztül lehet: https://pozi.io/competitions/swc-2023
A Startup Világbajnokságot a San Francisco-i székhelyű Pegasus Tech Ventures alapította, és mára 80 országban vált a startup vállalkozások legnagyobb megmérettetésévé. A verseny évről évre vonzza a startupokat, és a fődíj – egy 1 millió dolláros befektetés – igazi ösztönzést jelent a magyar tehetségeknek. A rendezvényen hagyományos módon helyi startupok versenyeznek, hogy elnyerjék a lehetőséget a San Francisco-i versenyre való kijutásra. Idén reményeink szerint már az állami startup program a HSUP program legjobbjai is bemutatkoznak a budapesti elődöntőn.
A magyarországi forduló kis csúszással november 16-án kerül megrendezésre, és már most izgatottan várják a vállalkozók és befektetők, hogy láthassák, milyen új ötletekkel és projektekkel állnak elő a résztvevők.
A győztes számára a verseny izgalma az idén is többnapos rendezvényben csúcsosodik ki. A regionális döntőben győztes csapatok a San Francisco-i nagy döntőre utazhatnak, ahol az egész világ figyelme a legjobbakon lesz. Tavaly az Orca Aerospace szerte meg a kiutazás lehetőségét, de a Babypurp vitte el a különdíjak és felajánlások többségét. A hazai ökoszisztéma izgatottan várja az idei győzteseket is, a rendezvény támogatói között több olyan vállalkozás is megjelent, amely maga is startupként működik. A Mosaic Alpha & DLabs alapítójaként Vidákovics Attila hosszú távú elkötelezettséggel és szakértelemmel járul hozzá a zsűri döntéseihez. Attila szerint a magyar szürkeállomány alkotta innováció nemzetközi szinten is kiemelkedő eredményekre képes, ezért fontosnak tartja, hogy a versenyképes hazai projektek méltó figyelmet kapjanak a nemzetközi porondon is. Ezáltal a hazai innovátorok nem csupán helyi, hanem globális szinten is figyelmet és elismerést nyerhetnek.
A Startup Világbajnokság Budapesti Fordulója nem csupán egy startup verseny, hanem egy olyan esemény, amely erősíti a hazai kreativitás nemzetközi hírnevét, lehetőséget teremt a legjobbaknak a bemutatkozásra, partnereket, befektetőket kereshetnek hazai és nemzetközi szinten egyaránt. A támogatók között találjuk a Vespucci Partners befektetőit ugyanúgy, mint a tűzvédelmi megoldásairól ismer startupot, a Fireg.hu-t.
A rendezvény helyszínéül a startupok közösségi találkozó pontját, a Create 26-ot (Király utca 26.) választották a szervezők, ahol amúgy is rendszeresen találkoznak a hazai innovátorok.
Kovács Roland a Pozi.io CEO-ja szerint idén is erős versenyre számíthatnak az érdeklődők a hazai startup ökoszisztéma egyik legnagyobb megmérettetésén. A Startup Világbajnokság november 16-én a bemutatkozó prezentációk mellett érdekes befektetői kerekasztal beszélgetést és a hagyományos networking lehetőséget is kínál a látogatóknak.
Kapcsolódó cikkek
- 1 millió dolláros startup verseny újra Budapesten
- A magyar Orca Aerospace bejutott a Startup Világbajnokság döntőjébe
- Budapestről a Szilícium-völgyig jutott az új siker-startup
- 1 milliós dolláros fődíj a budapesti startup versenyen
- Egyszerű ötletek taroltak a RESTART2021-en
- Az amerikai befektetők egyre inkább érdeklődnek a magyar startupok iránt
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.