Nemzetközi drónversenynek ad otthont a Széchenyi-egyetem augusztus utolsó hétvégéjén
A győri Széchenyi István Egyetem és a tatabányai Edutus Egyetem szervezésében, a Cloud for Intelligent Airplace Zrt., valamint a Magyar Drón és Multirotoros Egyesület szakmai közreműködésével kerül sor a Drone Racing World Cup Hungary 2023 nemzetközi versenyre a győri campus szomszédságában augusztus 25–27-én. Az Aranypart II. melletti tisztáson felállított pályán versenypilóták által vezérelt drónok csapnak össze egymással. Az esemény ingyenesen látogatható, amelyre minden érdeklődőt várnak.
A Magyarországi Drón Koalíció alapító tagjaként a Széchenyi István Egyetem jelentős szereplője a dróniparágnak, a hazai drónkutatásnak, drónfejlesztésnek, emellett a szakemberek oktatásában is kiemelkedő szerepet játszik. A hallgatók maguk is bekapcsolódhatnak a dróntechnológia világába, hiszen az intézmény Digitális Fejlesztési Központja támogatásával valós fejlesztésen is dolgozhatnak, valamint egyetemi versenycsapatban is részt vehetnek. A drónversenyek szervezése pedig e tevékenység széles körű megismertetéséhez járul hozzá. Az intézmény e tevékenysége során együttműködik a tatabányai Edutus Egyetemmel, amellyel közös vállalkozást is alapított Cloud for Intelligent Airplace Zrt. néven.
A két egyetem szervezésében, a Cloud for Intelligent Airplace Zrt., valamint a Magyar Drón és Multirotoros Egyesület szakmai közreműködésével kerül sor a Drone Racing World Cup Hungary 2023 nemzetközi versenyre augusztus utolsó hétvégéjén. A Nemzetközi Repülőszövetség (FAI) által elismert hivatalos bajnokság helyszínét idén a Széchenyi István Egyetem biztosítja, amely a második nemzetközi, multirotoros FPV drónverseny lesz Magyarországon. A kiemelt európai futamnak minősülő hazai világkupán a számos nemzetet felsorakoztató, közel 60 fős mezőnyben a nemzetközi élvonal pilótái is jelen lesznek.
Izgalmas versenyre van kilátás a Széchenyi István Egyetem győri campusa mellett, az Aranypart II.-n.
A viadal biztonságos helyszínéül a város egyik legszebb szabadtéri területe, a Széchenyi-egyetem kampuszának szomszédságában fekvő püspökerdei Holt-Duna-part szolgál, amely a kisgyermekes családok, sportolók és horgászok népszerű célpontja is egyben. Ide várják a verseny résztvevőit és az érdeklődőket, ahol egyszerre érezhetik a Széchenyi István Egyetem innovatív miliőjét és a varázslatos természeti környezetet. A szervezők mindenkit arra biztatnak, hogy legyen részese a nem mindennapi élménynek, és kövesse figyelemmel élőben a drónok harcát augusztus 25–27-én, Győrben.
A részletes program elérhető a https://droneracehungary.hu/faiwc/hu/a-verseny/idoterv oldalon.
Kapcsolódó cikkek
- A Széchenyi István Egyetem adott otthont a rádióamatőrök nemzetközi táborának
- Visszatérnének a Széchenyi-egyetemre az Audi Development Camp résztvevői
- A Széchenyi-egyetem volt hallgatója az Audi Forma–1-es erőforrás-fejlesztő csapatának a tagja
- Pótfelvételi 2023: a Széchenyi István Egyetemen 68 szakra várják a jelentkezőket
- Rekordszámú elsőéves jutott be a Széchenyi-egyetem minőségi képzéseire
- Európa vezető mikroelektronikai vállalatával tartott közös workshopot a Széchenyi István Egyetem
- Kiberbiztonsági és nukleáris jogi képzéseket indít a Széchenyi-egyetem jogtudományi kara
- Győzelemre esélyesek a Széchenyi István Egyetem Formula Student-csapatai
- Attaséknak mutatta be a ZalaZONE-t a Széchenyi-egyetem
- A mesterséges intelligencia és a jog viszonyáról rendeztek workshopot a Széchenyi-egyetemen
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.