Mégis hogyan tud kóstolni a mesterséges intelligencia?
Egy hete robbant a hír, hogy megszületett a világ legelső olyan energiaitala, melyet az elejétől a végéig, az összetételtől a csomagoláson át a marketing kampányig, mesterséges intelligencia fejlesztett a vezető magyar energiaitalgyártóval. Ráadásul nem csak egyszerűen kidolgozott egy új terméket, hanem három általa javasolt ízvariánst letesztelt, megkóstolt és ez alapján választotta ki a végleges ízt. Ezt olvasva felmerül az emberben a kérdés, hogyan is képes a mesterséges intelligencia kóstolni, hogyan helyettesítheti az emberi érzékelést, az ízlelést és a szaglást? És hogy jósol?
A mesterséges intelligencia (A.I.) a világhálón fellelhető, illetve a betáplált hihetetlenül nagy mennyiségű információt olyan sebességgel képes feldolgozni, összefüggéseket feltárni, ami az emberek számára szinte felfoghatatlan. Az emberi ízlelést, kóstolást mesterséges algoritmusra átültetni azonban olyan irreális műveletnek tűnik, hogy erős késztetést éreztünk utánajárni, miként zajlik egy ilyen folyamat.
Hihetetlen, de több vállalat is specializálódott már arra a világon, hogy ízeket és szagokat digitalizáljon. Ezek a cégek külön erre a célra fejlesztett berendezésekkel dolgoznak: pl. az úgynevezett e-mouth („e-száj”) és e-nose („e-orr”) segítségével digitalizálnak. Az egyik new yorki cég például már 10 éve gyűjt és dolgoz fel elsődleges mintákat, azaz egy évtizednyi érzékszervi adatot digitalizált, és feldolgozta a piacon lévő élelmiszerek és italok legnagyobb és legváltozatosabb érzékszervi adathalmazát is. Ez a digitális adatbázis folyamatosan bővül és frissül, így pontosan nyomon lehet követni az érzékelésben, illetve a preferenciákban bekövetkező változásokat, tendenciákat. Itt jön képbe az A.I., amely a bevitt digitális adatokból megbízhatóan meg tudja jósolni, hogy a különböző fogyasztók hogyan reagálnak egy új termékre – anélkül, hogy élőben megkóstoltatnák velük azt. A HELL is például ennek a New Yorki cégnek a segítségével digitalizáltatta, majd rengeteg adat és statisztika elemzése után az A.I. úgynevezett prediktív intelligenciával választotta ki, melyik íz legyen a befutó új termékük esetében, hiszen az A.I. az összegyűjtött adatoknak a felhasználásával képes megérteni azt, hogy hogyan érzékelik a különböző demográfiai csoportok az ízeket, mit szeretnek, mit kevésbé. Az A.I. algoritmus ebből kiindulva tud előrejelzéseket készíteni arról, hogy az egyes demográfiai csoportoknak (életkor, nem, társadalmi-gazdasági státusz, lakhely alapján) hogyan fog tetszeni az új termék íze, illata, állaga. Ez a friss innováció egyébként első alkalom volt a világon, amikor mesterséges intelligencia ilyen komplex termékfejlesztési folyamatot hajtott végre az energiaital szektorban. Az így megalkotott termék, a HELL A.I. hamarosan kézbe fogható lesz, hiszen heteken belül elkezdik gyártani Szikszón, Európa egyik legmodernebb italgyártó gépsorain, és hagyományos csatornákon jut majd el a fogyasztókhoz.
Látható, hogy az A.I. óriási perspektívát jelent a termékfejlesztés területén is, áttörte a korábban elképzelhetetlennek hitt határokat, és egy új lehetőséget hozott az élelmiszeriparba. Azzal, hogy az A.I. az világhálón fellelhető óriási mennyiségű adathalmazt pár perc, pár másodperc alatt képes leválogatni, elemezni, az 1-2 éves – legjobb esetben is fél éves – termékfejlesztési ciklust akár 1 hónapra rövidítheti le. Jelenleg, többszáz A.I. létezik a világon – mindegyikük más-más területen kiváló –, és éppen ezek együttes működése garantálja a magas szintű innovációt.
Így hát, ajánlott rajta tartani a szemünket a közeljövőben zajló meglepetésekkel teli kulináris forradalmon, amelyet az A.I. hozhat el az élelmiszeriparba. Ki tudja, milyen új és meglepő fejlemények várnak még ránk ennek tükrében? Sokkal finomabb üdítők, sütemények, a legjobb halászlé vagy ízletesebb kolbász? Az A.I. által nyújtott lehetőségek végtelenek, és csak most kezdjük felfedezni, mire képes.
Kapcsolódó cikkek
- Tarol a mesterséges intelligencia: a fogyasztók 73%-a megbízik a létrehozott tartalomban
- Mesterséges Intelligencia forradalmasíthatja az energiaitalok világát
- A fiatalok 40%-a szerint segítené a munkáját a mesterséges intelligencia
- Az Oracle generatív AI szolgáltatásokat szállít üzleti felhasználók számára
- Szintet lép az AI és a gépi tanulás
- Az AI hozza el az igazi szerelmet az egyedülállóknak?
- A mesterséges intelligencia demokratizálja a marketinget
- Többé nem akadály a nyelvtudás, az AI megkönnyíti az e-kereskedelmi exportot
- Valóban elveszi a mesterséges intelligencia a magyarországi munkavállalók munkáját?
- A GLAMI új AI-technológiát alkalmaz a divatwebáruházak termékkínálatának katalogizálására
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.