Egy év alatt egymillió készüléket gyártott le a Lenovo üllői gyárában
Alig több mint egy évvel üllői gyártóüzemének megnyitását követően a Lenovo egymillió munkaállomást és szervert gyártott le és szállított ki ügyfeleinek.
A világjárvány ideje alatt, 10 hónapig tartó építkezést követően 2022 júniusában nyitott meg a létesítmény, amely a teljes EMEA-piacra (Európa, Közel-Kelet, Afrika) gyárt többek között tárolórendszereket és csúcskategóriás PC-munkaállomásokat. 2023 júniusáig a létesítmény 69 ország több mint 1000 ügyfelének gyártott termékeket és nyújtott egyedi megoldásokat.
„Az üllői üzem megnyitása fontos mérföldkő a Lenovo működésében, hiszen ennek köszönhetően bővíthettük nemzetközi gyártási tevékenységünket. Az egymillió termék elérése a munkatársainkkal és ügyfeleinkkel folytatott együttműködés gyümölcse és annak bizonyítéka, hogy képesek voltunk gyorsan reagálni a vásárlói igényekre, hatékony volt a termékfejlesztés és az ellátási lánc működtetése. Büszkék vagyunk mindemellett fenntarthatóság iránti törekvéseinkre és a helyi közösség támogatására irányuló kezdeményezéseinkre" – fejtette ki Zólyomi Szabolcs, az üllői Lenovo gyár vezetője.
A megnyitás óta a gyárban dolgozók létszáma 20 százalékkal nőtt, a munkavállalók körében összesen 15 különböző nemzetiség képviselteti magát. A Lenovo Alapítványon, a vállalat jótékonysági szervezetén keresztül a létesítmény önkéntes munkával és Lenovo-termékekkel segíti az üllői általános iskolát, valamint részt vesz a Magyar Vöröskereszt Alapítvánnyal partnerségben havonta megrendezett véradásokon.
Az üllői gyártóüzem a fenntarthatóság jegyében épült. Megnyitása óta megnövelték az épület fűtésszigetelését, befejezték a világításérzékelő rendszerek telepítését, és optimalizálták a légkompresszorok hulladékhő-felhasználását. A napelemek telepítésének második fázisa jelenleg is zajlik a kapacitás 4 megawattra növelése érdekében, amivel körülbelül 12 tartálykocsi földgáznak megfelelő mennyiségű energiát tud majd termelni a létesítmény. A gyártóterek melegen tartását a gyártóház teljes területéről, folyamatosan átirányított hővel biztosítják. Télen a létesítményen kívülről érkező hideg levegőt használják hűtési célokra, ezt a módszert az egész gyárra tervezik kiterjeszteni. A hő ilyen módon történő újrafelhasználása eddig 14 százalékkal csökkentette az energiaköltségeket.
A Lenovo célja, hogy elérje az értékláncban a nettó nulla üvegház hatású gázkibocsátást a 2049/50-es pénzügyi évre. A frekventált elhelyezkedésnek, a szállítási távolságok csökkentésének köszönhetően a szállítások CO2-kibocsátása a gyár megnyitása óta több mint 90 százalékkal csökkent. Ez az innovatív gyártási folyamatokkal - például a Lenovo szabadalmaztatott alacsony hőmérsékletű forrasztási eljárásával - ötvözve segíti a vállalat tudományosan megalapozott éghajlati céljainak elérését.
A szuperszámítógépek TOP500-as listáját öt éve vezető szolgáltatóként a Lenovo a legnagyobb európai szuperszámítógépes központokat – többek között a spanyolországi Barcelona Supercomputing Centert, a németországi Leibniz Supercomputing Centert és a hollandiai SURF-öt – szolgálja ki, amelyhez a magyarországi létesítmény további kapacitásokkal járul hozzá.
A magyarországi létesítmény része a Lenovo nyolc piacon működő, 35 telephelyet magában foglaló globális gyártóüzemének, amely 180 piacon - többek között Argentínában, Brazíliában, Kínában, Magyarországon, Indiában, Japánban, Mexikóban és az Egyesült Államokban – szolgálja ki az ügyfeleket. A Lenovo széles körben elismert globális hibrid gyártási modelljéről, amely a házon belüli és a szerződéses gyártás keverékét egyaránt magában foglalja.
Kapcsolódó cikkek
- Hamarosan rendelhető a Lenovo új VR headsetje
- Több mint 4000 diák jelentkezett a VR Expedícióra
- A Lenovo Yoga laptopjainak legújabb generációja az inspirációtól az önkifejezésig segíti a kreatív alkotókat
- Az új Legion laptopok a teljesítményt és a hordozhatóságot ötvözik
- Vadonatúj LOQ gaming laptopokat és torony PC-ket mutatott be a Lenovo
- A Lenovo új szintre emeli a teljesítményt, az erőt és a sebességet
- A Lenovo PC megoldásai felgyorsítják a digitális átalakulást
- A Lenovo bővíti az intelligens együttműködési megoldások portfólióját
- Az új, okosabb Lenovo oktatási megoldások inspirációt jelentenek a tanulás jövőjének
- A Lenovo vállalta a nettó nulla kibocsátás elérését 2050-ig
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
Először szerzett aranyérmet magyar csapat a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián
Az idén Szíria által rendezett Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpia (IIOT) világversenyt a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjai nyerték meg a tíz résztvevő csapat közül. A világverseny előkészületeihez is jelentősen hozzájárult Magyarország, hiszen az idei versenyre kiválasztott feladatok kétharmadát magyarok állították össze.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.