Jelentős forgalomnövekedés a Rejoynál
Három országban egyetlen év alatt több mint 100 ezer ügyfelet szolgált ki a Rejoy és anyavállalata, a Flip: az, hogy ilyen sokan új készülék helyett felújított telefont választottak, jelentős, mintegy 2016 tonnányi megtakarítást eredményezett CO2e-kibocsátásban.
Több mint kétszer annyi felújított okostelefont értékesített a márciusban frissen lezárt, 2022-es üzleti évében három piacán (Románia, Bulgária és Magyarország) a Rejoy és romániai anyacége, a Flip, mint egy évvel korábban. A társaság 2022-ben több mint 100 ezer ügyfelet szolgált ki.
Az eMAG pénzügyi támogatását élvező startup éves tevékenysége során CO2-egyenértékben (CO2e*) számítva több mint 2016 tonnányi megtakarítást ért el üvegházhatású gázok kibocsátásában az elmúlt évben azáltal, hogy az említett százezer ügyfele új készülék helyett felújított okostelefont választott a Rejoy és anyacégének piacterein.
Ha ezek az ügyfelek új készüléket vásároltak volna, ezek karbonlábnyoma együttesen mintegy 3199 tonna CO2e-t jelentett volna. Ehhez képest a felújított készülékek használata 63 százalékkal alacsonyabb, 1183 tonna CO2e-kibocsátást eredményezett. A vásárlók számára további előny, hogy a felújított készülékek árával akár 40 százalékot is spórolhattak az új készülékhez képest.
“Bár a használt mobiltelefonok adásvétele évtizedek óta folyik, a Rejoynál a következő szintre emeltük ezt a tevékenységet azáltal, hogy specialistáink minden készüléket bevizsgálnak azt megelőzően, hogy az felkerülhetne a piacterünkre. Miután egy 30-lépéses ellenőrzőlista alapján átnézünk és javítunk minden beérkező telefont, gond nélkül tudunk legalább 12 hónapos garanciát biztosítani ezekre, kockázatmentessé téve a megvásárlásukat, és akár több évnyi új életet adni a készülékeknek” – kommentálta az éves CO2e-kibocsátási számokat Blaumann Bence, a Rejoy ügyvezetője.
A Rejoy anyavállalata, a Flip egy gyorsan növekvő startup, amelyet 2019-ben alapított három fiatal vállalkozó azzal a kizárólagos céllal, hogy demokratizálja az elektronikai eszközök körforgásos gazdaságát. A Flip egyik fő üzleti mozgatórugója a fenntarthatóság, működése három pillérre támaszkodik: a technológiai szakértelemre, a kiemelkedő ár-érték arányra és a készülékek élettartalmának garanciális meghosszabbítására. A cég mobiltelefonok felújítására összpontosít azzal a céllal, hogy megszüntesse a second-hand készülékek vásárlásával szemben fennálló dogmákat és – a tesztelésnek köszönhetően a mindennemű műszaki és jogi – kockázatot.
A Flip jelentős házon belüli know-how-t fejlesztett ki, bármilyen típusú támogatott mobiltelefont képes megjavítani, függetlenül annak látszólagos vagy mögöttes hibáitól: ezzel jelentősen növeli a javítható és felújítható termékek körét. A legmagasabb minőségű termékkínálata nemcsak a körforgásos gazdaságot, hanem megbízható beszerzési forrásként a használtpiac kialakulását is segíti. Indulása óta a Flip 8,3 millió euró értékű befektetést kapott, a vállalat jelenleg 160 alkalmazottat foglalkoztat három országban (Magyarországon, Romániában és Bulgáriában).
Saját karbontmegtakarításának kiszámításához a Flip Mauro Cordella cirkulárisgazdaság-szakértő és csapata 2021-es kutatásának eredményeit vette alapul. E szerint ha egy új okostelefont használt készülékkel váltanak ki, az 52-79%-kal csökkentheti a karbonkibocsátást. A tanulmány készítői szerint egy új okostelefon és annak használata évente átlagosan 17,2 kg CO2e-t termel 2 éves életciklus mellett. Ha felújított készüléket vásárolnak helyette, a szén-dioxid-kibocsátás körülbelül 52%-kal, évi átlag 8,2 kg CO2e-re csökkenhet. Akár 79 százalékkal is alacsonyabb lehet a használt készülék kibocsátása egy újnál, ha második forgalomba hozatalát megelőzően nincs szükség javításra, alkatrészcserére – az átlagos kibocsátás így akár 3,6 kg CO2e-re is csökkenhet.
_______________
*A CO2e a szén-dioxid egyenérték rövidítése, ami egy olyan mértékegység, amelyet arra használnak, hogy kifejezzék a különböző forrásokból az atmoszférába kibocsátott üvegházhatású gázok mennyiségét.
Kapcsolódó cikkek
- A felújított okostelefonok új piactere fontos mérföldkőhöz érkezett
- Tippek az új telefon biztonságos és kényelmes beállításához
- Erőteljes 5G-s chipsettel és egy hosszú üzemidejű akkumulátorral jön a HONOR 70 Lite
- Kutatás: a letöltött okostelefonos appok fele nincs használatban
- Megváltoztak a telefonvásárlási szokások a Rejoynál
- 10 ezer amerikai dollárt nyerhetnek a Huawei XMAGE Awards fődíjasai
- 4 alkalmazás, amivel okosan használhatod telefonodat a természetben
- HONOR Magic5 Lite: luxus, strapabíróság és innováció
- „Élj sokszínűen!” üzeni a Xiaomi az új Redmi Note 12 sorozattal
- Új csúcskategóriás okoseszközöket mutat be a Huawei Európában
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
A BASF a sikeres Ethernet-APL kísérletet követően az ABB-t választotta zöldmezős projektjeihez
A BASF első európai zöldmezős Ethernet Advanced Physical Layer (Ethernet-APL) projektjének részeként az ABB-t választotta az elosztott vezérlőrendszerekhez (DCS).
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikusnak ítélték idén a Neumann Professzori címet
Ismét magyar Nobel-díjas kapta a BME és a Neumann Társaság által alapított Neumann Professzori címet: Krausz Ferenc fizikus az ultragyors lézertudomány területén elért tudományos teljesítményéért részesült a kitüntetésben. A fizikus által megalapozott tudomány a mikrochipgyártástól kezdve a daganatos betegségek diagnosztizálásáig számos területen hozott forradalmi változást. A kitüntetésre május 11-én került sor a Műegyetem Ünnepi Szenátusi Ülésén, ahol a díjat a BME rektora és a Neumann Társaság elnöke adta át.
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.