Először indul a Dunántúlon növényvédelmi drónpilótaképzés

forrás: Prím Online, 2023. április 4. 09:56

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és az ABZ Drone Kft. közös növényvédelmi drónpilótaképzése június 5-től a MATE keszthelyi Georgikon Campusán is elindul, méghozzá az új jogi szabályozások által előírt kibővített tematikával.

„A mezőgazdaságban használható high-tech drónokkal és a gazdálkodást segítő legújabb szoftverekkel kapcsolatos ismeretekre a Dunántúlon is rendkívüli igény van, ezért örömmel jelentjük be, hogy a Tiszántúl után immár a MATE Georgikon Campusán is elindulhat a növényvédelmi drónpilótaképzés. Hogy a képzésen szerezhető tudás piaci értéke mennyire jelentős, azt az is jól mutatja, hogy a néhány héttel ezelőtt Szarvason végzett növényvédelmi drónpilóták már munkába is állhattak” – mutatott rá Dr. Gyuricza Csaba rektor.

 

 

A Szarvas után immár Keszthelyen is elérhető növényvédelmi drónpilótaképzés tematikája kiterjed a kapcsolódó tudományos, műszaki, üzleti és jogszabályi ismeretekre, emellett a bizonyítvány megszerzéséhez repülési gyakorlat is szükséges. A résztvevők intenzív térinformatikai képzést is kapnak annak érdekében, hogy a monitoringdrónokkal kapott adatokat a mezőgazdaságban és egyéb területeken is önállóan fel tudják használni.

 

A képzéssel kapcsolatos óriási érdeklődésre és a kapcsolódó jogszabályi változásokra való tekintettel az ABZ Drone Kft. egy ingyenes webináriumot is hirdet, melynek címe „Mi az igazság? – Minden, amit tudnod kell a drónozás jogszabályairól!”. A hiteles és naprakész tájékoztatást nyújtó ingyenes webinárium időpontja: 2023. április 6. csütörtök, 17:00. A webináriumra történő regisztráció erre a linkre kattintva lehetséges.

 

További részletek: https://abzdrone.com/novenyvedelmi-dronpilota/

 

 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36