Hogyan tovább, ha nincs kinek átvennie a cég irányítását?
A mostani, kiszámíthatatlan makrokörnyezetben számos cég kerül és kerülhet nehéz helyzetbe, ám a hazai tulajdonú, máig az alapító által vezetett cégek esetében a kockázatok hatványozottak lehetnek. Amelyik tulajdonosnak ma nincs forgatókönyve arra, hogy nélküle mi lenne a vállalat sorsa, lehet, hogy az egész élete munkáját kockáztatja ‒ hívták fel a figyelmet a magyarországi BDO Pénzügyi Tanácsadás részlegének szakértői.
A rendszerváltáskor alapított, mára viszonylag nagyra nőtt hazai vállalkozások utódlása legtöbbször nem megoldott. Az alapító gyermekei vagy más családtagok gyakran nem tudják vagy akarják átvenni a stafétát, így a céget végül értékesíteni kell. Erre azonban gyakran egyáltalán nincs felkészítve, ami szélsőséges esetben értékesítésre alkalmatlanná is teheti a látszólag virágzó vállalkozást. Ha az utódlás kényszere emellett hirtelen jön, vagy ‒ ami ma nem is ritka ‒ a jövedelmezőség egyidejű esésével is jár, már komoly bajok vannak ‒ mutatott rá Tárnok Róbert, a BDO menedzsere.
A jellemzően több évtizede sikeresen irányító, a legtöbb stratégiai kérdésben önállóan döntő alapítók előtt több lehetőség is van. Ha valamelyik gyerekük időben integrálódott a cég folyamataiba, és fokozatosan, időben átvett bizonyos feladatköröket, a kapcsolatrendszert és a tudást, esetleg már tulajdonrésze is van a vállalatban, minden rendben és a vállalkozás fenntarthatósága és jövője biztosított, de ez a legritkább eset. Sokkal gyakoribb, hogy az utódok nem vettek részt a cég életében, de ‒ akár egy betegség miatt ‒ hirtelen kell lépni. Stresszes, középkorú magyar emberekről beszélünk, nem lehet nem gondolni erre, különösen a mai gazdasági környezetben. Olyan is előfordul, hogy a családtagok helyett a tulajdonos kinevelt néhány vezetőt, akik szakmailag át tudják venni a feladatokat. Ilyenkor nekik már „csak” egy megfelelő stratégiai tervet és a hozzá kapcsolódó finanszírozást tartalmazó átadás-átvételi forgatókönyvre és receptre van szükségük, ami még mindig a szerencsésebb felállás. Ha azonban egy teljesen felkészületlen, akár éppen veszteséges céggel szükségszerű záros határidőn belül lépni, az utolsó pillanatban már néha problémás értékesítésről beszélni.
Ez tragédia, és nem is csak egyetlen ember sorsáról van szó, hiszen a tulajdonosnak rokonai, alkalmazottai vannak, akik számára a vállalat szintén meghatározó értéket jelent. Legtöbb esetben ezek a vállalkozások a magyar gazdasági ökoszisztéma és meghatározóan fontos értékláncok – legyen szó egészség-, agrár-, autó- vagy építőiparról – nélkülözhetetlen szereplői, így az ország működése szempontjából is kiemelt jelentőségű a továbbörökítés.
A felkészülésnek konkrét lépései vannak, és jó, ha van valaki, aki ezekre rá tud mutatni, határidőket tud rendelni hozzájuk és be is tudja tartatni azokat. Gyakori, hogy bár a pénzügyi, szakmai kontroll, a kapcsolatrendszer és a HR-döntések is egyetlen kézben vannak, a tulajdonos nem látja át „belülről”, hogy pontosan mi mindent kellene átadni, hiszen a kialakult működési rendszer természetessé vált. A lényeg, hogy mindezt jókor kell kezdeni, mert a kényszer, a felkészületlenség 100 milliókban mérhető negatív hatással bír a potenciális vételárra. Ehhez képest a felkészülés inkább csak a vezető energiáját, idejét követeli ‒ például hetente néhány órát ‒ de szinte biztos, hogy ezek az órák termelik a legtöbb értéket az adott időszakban ‒ zárták gondolataikat a szakértők.
Kapcsolódó cikkek
- Blokkláncok segíthetik a cégek zöldülését?
- Blokkláncok és kriptovaluták – hogyan tovább?
- Felszállóágban várja a Kékszalagot a „válságálló” vitorlázás
- Példátlan szövetségre lépett két globális vállalat
- Hogyan hasznosíthatók az NFT-k a pénzügyi szolgáltatói szektorban?
- NFT: a legjobb új befektetés vagy buborék?
- Hogyan tudunk egyszerre pénzt spórolni és a környezetet is védeni?
- Globális szintű stratégiai megállapodás a Microsoft és a BDO között
- Ha tényleg biztosan törölni akarja…
- Kiábrándító a kisvállalkozások kiberbiztonsági helyzete
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.